ESC Hungary

Napi Eurovízió 2025

Napi Eurovízió 2025: San Marino

(c) Pier Costantini EBU eurovision.tv

San Marino 2008-ban csatlakozott az Eurovíziós Dalversenyhez a „Complice” című dallal, ám nagy sikert nem arattak vele: a Miodio formáció elődöntőjének utolsó helyén végzett. 2009-ben és 2010-ben is kihagyták a versenyt, 2011-ben pedig (a később újra induló) Senhit képviselte őket. 2012 és 2014 között minden évben Valentina Monettát indította az ország, aki folyamatosan javuló eredményeket ért el: az elődöntő 14., majd 11. és végül 10. helyén végzett, így végre bejutottak a döntőbe. Később Valentina újra indult (Jimmie Wilsonnal együtt) 2017-ben, ám akkor már nem sikerült megismételnie korábbi eredményét. 2014 után még két alkalommal jutottak be a fináléba előadóik: 2019-ben Serhat a „Say Na Na Na”-val és 2021-ben Senhit a „Freaky!”-vel. Tavaly a Megara formáció vett részt a versenyen, ám a „11:11” című daluk az elődöntőben ragadt. Idén az Eiffel 65 formáció tagjaként híressé vált Gabry Ponte fogja San Marino-t képviselni, dalának címe pedig a „Tutta l’Italia” (Egész Olaszország).

Az olasz származású Gabriele „Gabry” Ponte zenész, DJ és producer. Legtöbben azonban valószínűleg az Eiffel 65 formáció egyik tagjaként (és producereként) ismerik, mely a „Blue (Da Ba Dee)” című dallal vált ismertté. Az 1998-as világslágert több, mint 8 millió példányban értékesítették és első albumuk, az Europop is szép sikert futott be: 4 millió lemezt adtak el belőle. 2000-ben a European Music Award díjátadón elnyerték a „Legjobb olasz előadó a világon” címet.

Gabry később olyan dalok feldolgozásával vált ismertté, mint a „Geordie”, a „Got to get”, a „Time to Rock” és a „La Danza delle Streghe”. Több népszerű remixet is készített, például a „Guilia”-t vagy éppen az O-Zone együttes „Dragostea Din Tei”-jét.

2005-ben kivált az Eiffel 65-ből, hogy szóló karrierjére fókuszálhasson. 2006-ban alapította meg és jelenleg is menedzsere a „Dance and Love”-nak, amely a mai napig az egyik legfontosabb független olasz dance lemezkiadó.

Az évek során 3 studióalbumba jelent meg: 2002-ben a Gabry Ponte, 2004-ben a Dr. Jekyll és Mr. DJ, míg 2008-ban a Gabry2o. Később több válogatáslemeze is kijött, melyek elsősorban a dance zenét kedvelőknek készültek.

2012-ben jelent meg „Beat on My Drum” dala, melyen Pitbullal és Sophia del Carmennel dolgozott együtt, valamint ekkor volt a producere is a nemzetközi slágernek, a „Tacata”-nak, melyet a Tacabro dance trió adott elő. Eközben Európa-szerte újabb és újabb sikereket ért el: 2014-ben a „Buonanotte Giorno” a nyár egyik nagy slágere lett Olaszországban, de a Top 100 DJS chart listára is felkerült a 61. helyre, mint a legjobbra-értékelt olasz.

2021-ben LUM!X-al és Prezioso-val közösen jelentette meg a „Thunder”-t, valamint a „Can’ Get Over You”-t Aloe Blacc-cal. 2022-ben a Timmy Trumpet és R3HAB-bal való közös munka gyümölcseként jött létre a „Call me”, de ugyanezen évben adta ki a „The Finger”-t (Georgia Ku), a „We Could Be Together”-t (LUM!X és Daddy DJ), mely aranylemez státuszt ért el Olaszországban, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban is.

2022-ben LUM!X és Pia Maria képviselte az osztrákokat a „Halo” című dallal az olasz Eurovíziós Dalversenyen, melynek egyik társírója és producere volt Gabry Ponte.

A San Marinoi nemzeti válogató 7 elődöntőből állt, melyből az utolsó alkalommal csak san marinoi előadók álltak a színpadon. Az 1-6. előválogatók során nagyjából adásonként 35-35 dal szerepelt, mindig 1 dal jutott tovább egyenes ágon a döntőbe és 3-3 produkció a vigaszágiba. Egy kis magyar érintettség: a Carson Coma formáció is bejutott a versenybe (daluk: „Daddy Said No”), de a második esély fordulóból már nem jutottak tovább, így a fináléban már nem láthattuk őket. A döntőbe tehát a 7 adás nyertesei, a vigaszágas forduló 4 továbbjutója és további 9, válogatón nem részt vevő előadó jutott be. A 2025. március 8-án tartott fináléból Gabry Ponte és dala, a „Tutta l’Italia” (Egész Olaszország) (melyet Andrea Bonomo énekel) került ki győztesként és így elnyerte a jogot arra is, hogy San Marino-t képviselje a 2025-ös svájci Eurovíziós Dalfesztiválon. Külön érdekesség, hogy a dal a 2025-ös olasz Sanremo fesztivál hivatalos dala volt.

A dal az önfeledt szórakozásról, ünneplésről és Olaszországról szól: spagetti, bor és Leonardo da Vinci Mona Lisája.

„Mama – ma este nem jövök vissza, de biztosan egy ágyban fogok kikötni és aludni. Mindannyian jó fiúk vagyunk – spagetti, bor – Mi Atyánk és a Mona Lisa mosolya, ami szép, de Párizsban van. A tiltott csókok a sötét utcákon, Szomorkodó szempárok, de boldog barátok. Te énekelsz és én hallom az üvöltésen keresztül is. (…) Egész Olaszország, Egész Olaszország (…) Táncoljunk pohárral a kezünkben, majd holnap megbánjuk, hogy szerelmet vallottunk. Aki itt van, hallgat minket – egész Olaszország!”

Én nagyon kedvelem ezt a dalt, már első hallásra megfogott. Abban biztos vagyok, hogy San Marino döntőzni fog, sőt, egy eddigi legjobb finálés eredményt is megjósolok nekik.

Ti szeretitek a „Tutta l’Italia”-t? Szerintetek is javítani fogja Gabry Ponte San Marino eddigi eredményeit?

About Author

Hozzászólások
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2025

Ugrás