Örményország 2006-ban debütált az Eurovízión. 16 alkalommal vettek részt a versenyen, ebből 10 alkalommal sikerült döntőbe jutniuk. Legjobb eredményük két negyedik hely, 2008-ból és 2014-ből. Idén a Depi Evratesil válogató keretein belül választották ki versenyzőjüket. A zsűri és a közönség döntése alapján Parg utazhat Svájcba „Survivor” című dalával.
Parg még gyerekkorában családjával Oroszországba költözött. Itt színházi művészeteket és színészetet tanult, majd társalapítója lett a The Edge Chronicles nevű együttesnek. Az együttessel 2017 és 2019 között Örményországban, Grúziában, Oroszországban és Ukrajnában is többször fellépett. 2022-ben visszaköltözött Örményországba. Még ebben az évben a francia énekesnő Zaz előtt lépett fel egy jereváni fesztiválon.
Versenydalának címe „Survivor” vagyis „Túlélő”. A dalban Parg felismeri, hogy a küzdelmek valósak, de semmiképp sem szeretné feladni. Nem számít, hogy mennyire erős a fájdalom, ő erősebb. Bármit is hozzon az élet, ő készen áll harcolni. Bárki is próbáljon meg minket megtörni, emlékeznünk kell arra, hogy kik is vagyunk valójában és hűnek kell maradnak önmagunkhoz.
Úgy gondolom, hogy ez a dal dark horse lehet az mezőnyben. Mindenképp változásokat igényel az nemzeti döntős előadáshoz képest a színpadi kép. Parg kicsit elveszettnek tűnt a refrén alatt, ahol gyakorlatilag nem énekel. Ha ezt az üresjáratot megoldják, akkor esélyes egy jó helyezésre.
About Author
