Málta 1971-es debütálása óta 36 alkalommal vett részt az Eurovízión. Legjobb eredményét 2002-ben és 2005-ben érte el, mindkét alkalommal második helyen végzett az ország. Idén nemzeti döntő keretei belül választották ki versenydalukat, az első helyen Mirana Conte végzett, így ő képviselheti Máltát a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon.
Miriana 2000-ben született, édesapja révén félig olasz származású. A zene 5 éves kora óta élete része.
A közönség először 2017-ben találkozhatott vele, amikor először próbált meg kijutni az Eurovízióra, de végül a máltai válogató 16. helyén végzett. Ezt követően még három alkalommal próbálkozott sikertelenül, 2018-ban, 2022-ben és 2024-ben. Időközben két alkalommal is jelentkezett az X-Faktor máltai kiadásába. Első alkalommal a 4th Line csapat tagjaként jutott el a döntőkig. 2019-ben kilépett a csapatból, majd ismét jelentkezett az X-Faktorba, de nem sikerült eljutnia az élő show-ig.
2025-ben ismét megpróbálkozott az Eurovízióval, ezúttal sikerrel. Kant című dalával megnyerte a máltai nemzeti döntőt. A dal címe erősen áthallásosnak hatott, ezért az EBU úgy döntött, hogy a szövegből és a dal címéből ki kell kerülnie a kant szónak. A változtatások óta a dal címe Serving.
A dal a társadalom által diktált normáktól való felszabadulásról szól, önmagunk erejének felfedezéséről: „Az emberek azt mondják, hogy ne legyél hangos / vigyázz, mit mondasz.” Erre Miriana válasza az, hogy mindenki befoghatja, ő akkor is hangos lesz, mert miért is az emberek döntik el, hogy kinek mit és hogyan kellene éreznie és tennie, amikor egyszerűen csak jól is érezhetnénk magunkat.
A dal igen népszerű az Eurovízió rajongói között, amihez az EBU módosítási kérelme is hozzájárult. A kérdés csak az, hogy azokra a nézőkre milyen hatással lesz a dal, akik először látják/hallják majd.
About Author
