ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió 2023: San Marino

eurovision.tv

San Marino 12 alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon 2008-as debütálása óta. Összesen három alkalommal sikerült döntőbe jutniuk, legjobb eredményük 2019-ben születtet, 19. helyen végeztek. San Marino több alkalommal nevezett olyan énekest, aki már egyszer képviselte az országot. A rekorder a már szinte fogalommá vált Valentina Monetta, aki négy alkalommal állt színpadra, ebből háromszor egymást követő években. Négy alkalommal nemzeti válogatón keresztül került kiválasztásra az előadó és dal. Legutóbb idén, az Una voce per San Marino második alkalommal került megrendezésre.

A műsort a Piqued Jacks alternatív rockot játszó együttes nyerte meg. A banda 2006-ban alakult Olaszországban. Megalakulásuk óta több tagcsere is történt. A zenekar jelenlegi tagjai Andrea Lazzeretti (ének, billentyűk), Francesco Bini (basszusgitár, vokál), Tommaso Oliveri (dob) és Marco Sgaramella (gitár, vokál).
Első albumuk 2015-ben jelent meg Climb Like Ivy Does címmel. A 2018-as „Wildly Shine” című dalukon Michael Beinhorn amerikai producerrel dolgoztak együtt, aki olyan együttesek lemezein hagyta keze nyomát mint a Red Hot Chili Peppers vagy a Soundgarden.
2019-ben a Sanremo Rock fesztiválon díjat nyertek. 2021-ben immár harmadik albumuk jelent meg, amelyben több amerikai producerrel működtek közre.

Versneydaluk címe „Like an animal”. A dal egy külsőleg nagyon csábító nőről szól, akitől már-már állatias ösztönök ébrednek az emberben.

Véleményem szerint a dal rendben van, az énekes hangja nagyon jó. Ami negatívumként említhető, hogy a refrén folyamatos ismétlődése eléggé monotonná teszi a dalt. Ha tippelnem kellene, akkor inkább azt mondom, hogy nem fog döntőbe jutni.

https://www.youtube.com/watch?v=Hjfq-T-8WHw

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top