ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió: Azerbajdzsán

eurovision.tv

Azerbajdzsán 2008-ben vett részt először az Eurovíziós Dalfesztiválon, Elnur és Samir duója rögtön a 8. helyen zárta a versenyt. Eddig összesen hét alkalommal végzett az ország az első tíz hely valamelyikén. Győzni ezidáig egyszer, 2011-ben a „Running Scared” című dallal tudtak, amit Ell és Nikki adott elő. Legrosszabb eredményük 2018-ban született, Aysel „X My Heart” című dalával nem jutott be a döntőbe. Máig ez az egyetlen alkalom, amikor Azerbajdzsán nem jutott tovább az elődöntőből.

Idén Azerbajdzsánt TuranTuralX, vagyis Turan és Tural Bağmanov képviselik „Tell Me More” című dalukkal.

Az ikerpár 2000-ben született, Zaqatala városából származnak. Zenei iránti szeretetük akkor kezdődött, amikor az iskolában megláttak egy zongorát. A hangszer annyira lenyűgözte őket, hogy titokban gyakoroltak rajta. Később édesapjuk egy szintetizátort vett nekik, ezt követően gitározni is megtanultak. Eleinte iskolai és egyéb más rendezvényeken léptek fel. Édesapjuk halálát követően egy darabig szüneteltették a zenélést.

Tural később Bakuba költözött, ahol egy barátjával megalapította a TheRedJungle együttest. Később Turan is fellépett az együttessel. A testvérek utcazenészként is tevékenykedtek.

2023 februárjában bejelentették Azerbajdzsán öt lehetséges előadóját az Eurovíziós Dalfesztiválra, köztük voltak a Bağmanov testvérek is. Egy hónappal később hivatalossá vált, hogy a fiúk képviselhetik az országot „Tell Me More” című dalukkal.

A dalban valaki szeretné megtudni, hogy a másik fél, egy szerelem a múltból vajon, hogy érez most iránta. A dalból pontosan nem derül ki, hogy ennek a kapcsolatnak miért lett vége, de annyi biztos, hogy az érzelmek nem múltak el mindenki részéről hiánytalanul.

Véleményem szerint egy az eddigiektől nagyon más dalt kapunk Azerbajdzsántól. Könnyen hallgatható, nem műanyag. Észrevétlenül tud bekúszni a tudatalattiba, és akarva-akaratlanul azon kapom magamat, hogy dúdolom. Azt, hogy mennyire lesz sikeres a versenyen nehéz megmondani.

https://www.youtube.com/watch?v=5dvsr-L3HgY

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top