ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Románia

Románia 2 év kihagyás után visszatért a versenybe, előadóját ezúttal belső kiválasztás után jelölte meg. A 20 éves Roxen-t választották, igazi neve Larisa Roxana Giurgiu. Gyermekkora óta a zene a szenvedélye, már 7 éves korától zongorázik és énekel. Számos zenei versenyt megnyert már, viszont igazán csak tavaly futott be. A román rádiók legtöbbet játszott előadói listájának élmezőnyében van jelenleg is.

A Selecția Națională nemzeti válogató keretein belül Roxen előadta az öt lehetséges versenydalt (Alcohol You, Beautiful Disaster, Cherry Red, Colors, Storm). Ezek közül az Alcohol you mind a szakmai zsűri mind a nézőközönség kedvence volt. Lenyűgözte őket a melankolikus dal és annak sötét, hangulatos színpadképe, így egybehangzóan ezt az indulót választották maximális pontszámmal. Miután bejelentették, hogy ezzel a dallal indul Románia, a fogadóirodák listájának tetejére ugrott, top 5 helyezést jósoltak neki.

A dal címe egy szójáték, a refrénben is elhangzó „Alcohol You” az „I’ll Call You” (magyarul: Felhívlak) elnevezésre utal. Zenei szempontból a dal egy ballada, amely olyan érzelmeket tárgyal, mint a szomorúság, a kétségbeesés, a remény és a nosztalgia, valamint a belső béke megtalálása.

Roxen a következőt nyilatkozta: „Az Alcohol You egy dal, amelyet egész lényemmel érzek és minden alkalommal átélek, amikor énekeltem. A dal stílusa engem képvisel és nagyon örülök, hogy mind a közönségnek, mind a zsűrinek tetszett és szavazott rá.”

Roxen hiába fiatal, mégis egy igen komoly témát helyez a középpontba, a stresszt és a feszültséget, amit egy fájdalmas kapcsolat okoz. Hangszerelésben zongora és vonósok csendülnek fel és kísérik azt a sötét képet amit lefest az énekesnő.

A dal első felében már érezhetjük a válsághelyzetet: „..nehéz pislognom, zuhanok… a keserű íz majd elűzi az emlékeket… szükségem van erre, de fáj hogy úgy érzem megérdemlem a fegyvereidet”. Az általa szeretett személy hiába van még vele, már nem olyan a viszonyuk, mint régen. Erre utal, mikor megkérdezi: „miért buknak el a tündérmesék? A sötétben motyogom, hogy ments meg..”

Ez egy nyilvánvalóan mérgező kapcsolat, amiből ki kéne lépni, de nem teszi meg. Hiába hangzik el, hogy „ha te is vagy az ellenség, én gyenge vagyok, hogy ezt meglássam… oly sokszor hazudtál…” A barátai is hiába próbálják meggyőzni, ilyenkor nem gondolkozik ép ésszel az ember és nem látja reálisan a helyzetet: „figyelmeztettek, de úgy gondolom ezek csak hamis hírek.”

A dal végére felsejlik egy halvány reménysugár, hogy ennek az őrületnek vége lesz, úgy tűnik ráébred, hogy nem az alkohol a megoldás a problémára és le kell zárni ezt a viszonyt. Az utolsó sor is erre utal, mikor már nem azt halljuk, hogy „Felhívlak, ha részeg vagyok” hanem „Felhívlak, ha erős vagyok.”

Személyes véleményemet tekintve én szeretem ezt a dalt, pedig a balladák nem a kedvenceim, de mégis ennél úgy „átjön az érzés” amit közvetíteni szeretne az előadó. Valószínűleg azért is kedvelik ennyien, mert tudnak azonosulni a helyzettel.

Sajnos nagyon sokan szenvednek ezekhez hasonló kapcsolatokban, amiből képtelenek kilépni, akkor is, ha fájdalmat okoz. Mert hát ott az a sok szép emlék, amit kár lenne eldobni és persze a remény, hogy mi van, ha épp nemsokára változni fog a helyzet és újra felemelkedünk. Nem túl biztató hír, de a mélypont elérése után általában felemelkedés helyett újabb mélypont következik. Lehet választani, hogy tiszta vizet öntünk a pohárba és továbbállunk, vagy a szőnyeg alá söpörjük a problémákat, ezzel persze csak időben elodázzuk az összeomlást, hogy egy látszat-boldogságban élhessünk még egy kicsit.

https://www.youtube.com/watch?v=TmqSU3v_Mtw

Hány pontot adnál Romániának?

image polls

About Author

Napi Eurovízió 2020: Románia
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top