ESC Hungary

Napi Eurovízió 2020

Napi Eurovízió 2020: Portugália

Portugália 1964-ben csatlakozott az Eurovízió családjához. Eddigi egyetlen győzelmüket 2017-ben aratták, amikor Salvador Sobral nyerte el a trófeát Kijevben. A Rádio e Televisão de Portugal (RTP) felelős a portugál eurovíziós részvételért, továbbá a nemzeti válogatóként a Festival da Canção-t is rendezi. Az évek során a válogató formátuma megváltozott, napjainkban elődöntőket is szerveznek és különféle szavazási módokat alkalmaznak.

Portugália a kontinentális Európa legnyugatibb országa, és az Eurovízióhoz való csatlakozás óta csak öt versenyent hagyott ki: 1970, 2000, 2002, 2013 és 2016. 2008-ban Portugália elnyerte a Marcel Bezençon Press Award díjat Vânia Fernandes és a Senhora do mar (Negras águas) című dalával. 2017-ben Salvador Sobral Amar Pelos Dois című dalával nem csak a verseny trófeáját, hanem szintén a Marcel Bezençon Művészeti Díjat és a Marcel Bezençon Zeneszerző Díjat is bezsebelte.

Elisa 1999-ben született Madeira szigetén és 7 éves korában kezdett énekelni. Gyermekkora egyik meghatározó emléke az édesapja, amint olyan nagyszerű klasszikusok lemezeit játssza, mint például a Beatles, Ray Charles, a Queen, az ABBA és a The Eagles.

Ennek hatására régóta különös érdeklődést mutat a 60-as, 70-es és 80-as évek zenéje iránt. Elisa számos regionális fesztiválon vett részt, és 13 éves korában csatlakozott néhány zenei projekthez, amelynek köszönhetően többször lépett fel a sziget körül. A jazz iránti szeretete 17 éves korában jelentkezett, amely jazz tanulmányok folytatásához vezetett a Conservatório da Madeira-ban.

2018-ban Lisszabonba költözött, hogy folytassa tanulmányait, és ott kezdte el saját dalait komponálni. Ma a lisszaboni Zeneakadémián tanul, továbbá csatlakozott a Great Dane Stúdióhoz. Időközben Marta Carvalho felkérte a Medo de Sentir (Az érzés félelme) című dalának eléneklésére a 2020-as Festival da Cançãón. 2020 februárjában Elisa lemezszerződést írt alá a Warner Music Portugal-szel és saját dalai megjelenését várja.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Elisa a jövő évben is lehetőséget kap-e Portugália képviseletére az Eurovíziós Dalfesztiválon.

https://www.youtube.com/watch?v=eIZ48w4epng

(eurovision.tv)

Hány pontot adnál Portugáliának?

bike tracks

About Author

Napi Eurovízió 2020: Portugália
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top