ESC Hungary

Napi Eurovízió 2021

Napi Eurovízió 2021: Ausztrália

Folytatódik a Napi Eurovízió 2021 cikksorozatunk – a következő állomás a messzi Ausztrália. Az ország köztelevíziója, az SBS már 1983 óta folyamatosan közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált, noha csak 2015-ben indíthattak először előadót a nagy versenyen. Sikereiket nehéz kétségbe vonni: Guy Sebastian legelső részvételük alkalmával rögtön az 5. helyig jutott, míg rá egy évre Dami Im saját elődöntőjét megnyerve jutott a döntőbe, ahol végül a dobogó második fokára állhatott fel. Legutóbb a lebegő nő, ismertebb nevén Kate Miller-Heidke repítette új magasságokba az Eurovízió rajongóit Zero gravity című dalával. Ezzel ő is képes volt rá, hogy megismételje Dami sikerét: megnyerte elődöntőjét, azonban a döntőben „mindössze” a 9. helyen végzett. 2020-as nemzeti válogatójukat a bohócjelmezt öltő Montaigne nyerte meg a Don’t break me című dalával, ám a koronavírus járvány miatt elsöpört tavalyi versenyen végül nem mérethette meg magát. Az ausztrál SBS úgy döntött: újra az énekesnőt indítja, így megadva neki a lehetőséget, hogy megmutassa magát a nagyközönség előtt.

A ’95-ös születésű Jessica Alyssa Cerro (művésznevén Montaigne) Sydney-ben született és nőtt fel. 2012-ben az egyik ausztrál dalverseny döntősei között volt az „Anyone but me” című dalával, de zenei karrierjét nem szerette volna addig elindítani, amíg tanulmányait nem fejezte be. 2013-ban vette fel a Montaigne művésznevet, melyet a 16. századi francia filozófus és esszéíró, Michel de Montaigne ihletett.

Első kislemeze, az „I am not an end” 2014-ben jött ki, melyet a helyi Triple J rádió gyakran játszott. Ugyanezen évben megjelent második kislemeze is, az „I’m a Fantastic Wreck”, valamint első EP-je is, amely a „Life of Montaigne” (Montaigne élete) címet viseli. Újabb kislemeze a 8. legtöbbet játszott dal lett 2014-ben. 2015-ben is sorra jöttek ki újabb és újabb dalai („Clip my wings”, „In the dark”), sőt első nagylemeze is megjelent, „Glorious Heights” címmel, valamint ekkor koncertturnéra is indult. Az ausztrál hiphop-csapat, a Hilltop Hoods „1955” című dalában is énekelt, mely egészen a lejátszási listák második helyéig jutott.

2017 és 2019 között is folyamatosan jelentek meg kislemezei, ám egy újabb nagyobb történés érdekében 2019 december 6-ra ugrunk. Na nem azért, mert ekkor jön a mikulás, hanem mert ezen a napon jelentették be, hogy Montaigne lesz egyike azon 10 előadónak, aki megmérettetheti magát az Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplésért. A 2020 februárjában tartott nemzeti válogatóműsort az énekesnő megnyerte és ezzel a jogot is megszerezte, hogy Ausztráliát képviselhesse a rotterdami versenyen. A koronavírus járványnak köszönhetően azonban a tavalyi fesztivál elmaradt, így a „Don’t break me”-t (Ne törj össze) nem hallhattuk soha a versenyen. Az SBS televízió döntése alapján idén is Montaigne indul az Eurovízión, új dala pedig a „Technicolour” címet viseli.

Közel akarom lenni anyukámhoz, de ugyanakkor a világhoz is. Van egy tükör, ami sokféle színt mutat – csodálatos lány leszek. Mégis minden olyan frusztráló, minden olyan gyorsan eltűnik, gyorsabban, mint reagálni tudnék. DE van erőm, az éjfél az az óra, amikor le kell vessük a köpenyünket. Techni-technicolour, Techni-technicolour – ha együtt vagyunk, akkor mindenre képesek vagyunk!

A Technicolour dal nagyon szorosan kötődik Montaigne-hez: „A dalt egy anyukámmal folytatott telefonos beszélgetés után kezdtem el írni. A beszélgetésünk nagyon mélyreható volt és kibukva a padlóra borulva sírtam, így született meg az első sor: „közel akarok lenni anyukámhoz”. Az alkotás a rezilienciáról (rugalmasság) és a bátorságról szól, azaz, hogy merjünk sebezhetőek lenni, segítséget kérni és hogy mindig tudnunk kell, hogy az együttérzés és a szolidaritás tesz minket embereket igazán erőssé”.

Én kedveltem a tavalyi és az idei dalát is Montaigne-nek, még ha stílusukban nem is annyira hasonlítanak. Az idei Technicolour egy sokkal vidámabb pop-dal, mint a „Don’t break me”, stílusában  pedig az általam nagyon kedvelt Marina and the Diamonds formáció dalainak hangulatvilágát idézi. A különböző fórumokon, közösségi média felületeken látottak alapján nagyon vegyes kép tárult elém – sokan nem szeretik a dalt. Nálam mindenképpen döntős, de ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy valóban így is lesz. Te melyik csoportba tartozol: a 1) „ha Ausztrália dala jön a playlisten, akkor inkább elkapcsolok” vagy a 2) „Techni-technicolour, techni-technicolour” bandához?

https://www.youtube.com/watch?v=ghT5QderxCA

(eurovision.tv, SBS)

Napi Eurovízió 2021: Ausztrália
Comments
To Top
%d bloggers like this: