ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió 2023: Albánia

Ahogy már megszokhattátok, idén is jelentkezünk Napi Eurovízió cikksorozatunkkal, ahol ABC sorrendben mutatjuk be a liverpooli verseny résztvevőit. Első országunk (idén is) Albánia.

Az ország 2004-ben debütált az Eurovízión, azóta pedig egyetlen évet sem kihagyva idén már a 19. dalukat küldik a versenyre. Többször jutottak már döntőbe, mint ahányszor nem, ott pedig a legmagasabb elért helyezésük egy 5. hely 2012-ben (Rona Nishliu) és egy hetedik még 2004-ből (Anjeza Shahini). Tavaly Ronela a 12. helyen végzett elődöntőjében, így bár nem sokkal, de lecsúszott a fináléba jutásról. Idén egy igazán különleges, családi produkciót küldenek az albánok: Albinát és családját, daluk címe pedig a Duje (Akarod).

Albina 1998 januárjában született Koszovóban. Klarinétozni és zongorázni is megtanult, majd családjával közösen kezdett el zenélni. 2014-ben beválogatták az albán The Voice tehetségkutató műsorba. A meghallgatás alkalmával mind a négy mentor széke megfordult, végül Elsa Lila csapatába került, akivel a verseny 2. helyéig jutott. Érdekesség, hogy az idei albán eurovíziós válogatót a zsűriszavazatok alapján egykori mentora, Elsa nyerte volna meg, de a közönség kedvence, és így az est végső nyertese (valamint az ország 2023-as képviselője) Albina & Familja Kelmendi lett.

Ahogy annak idején a magyar Sziget fesztivál szlogenje szólt, hogy „Hozd el anyádat”, ez az idei albán formációnál pontosan így alakult, sőt: az Albina & Familja Kelmendi tagjai: Albina (énekes), Albina anyukája, apukája, fiútestvére és két lánytestvére. Egyedül golden retriever kutyusok marad otthon, de rajta kívül mindannyian elutaznak Liverpoolba, hogy bevegyék a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál színpadát.

Daluk címe a Duje, ami magyarul azt jelenti, hogy „Akarod”. A dalszöveg a családi szeretetről és összetartozásról szól, valamint arról, hogy meg kell küzdeni az élet által elénk gördített akadályokkal.

„Valami van bennem, ami elállítja lélegzetem. Nem tudom mi történik velem, de meg akarom állítani. Mindenem megvan, de ez nem elég – vajon miért? Minden szétesik egy szóra, megöli a szeretetet és elfelejtődik, hogy egyszer együtt voltunk, egy asztalnál, gyerekekkel körülvéve. Szeresd, szeresd úgy, ahogy annak idején. Tartsd meg, ne vess követ rá, csak szeresd úgy, mint régen. Pont úgy, mint ahogy az életed szereted.”

Én személy szerint nagyon kedvelem a Duje-t és kifejezetten örülök, hogy megtartották albán nyelven. A revamp jót tett a dalnak, szívesen hallgatom napi szinten. Úgy érzem, hogy egy döntős dallal állunk szemben. Ti mit gondoltok erről a családi produkcióról?

https://www.youtube.com/watch?v=mp8OG4ApocI

About Author

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top