ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió 2023: Ausztria

Az idei évben Ausztriát Teya & Salena duója képviseli Who the hell is Edgar? című dalukkal.

A páros az osztrák Starmania 21 nevű tehetségkutatóban versenyezve ismerkedett meg egymással, és az Eurovíziós Dalfesztivál iránti szerelmük fűzte őket össze. Később egy dalszerző táborban találkoztak újra és itt határoztak egy kifejezetten az Eurovíziós részvétel érdekében történő együttműködésről.

Teya, más néven Thea Devy, egy 22 éves szerb-osztrák énekesnő, aki a 2020-as Beoviziján is részt vett a „Sudnji dan” („Ítélet napja”) című dalával, ahol végül a 10. helyen végzett. Teya 12 éves kora óta énekel, színészkedik és táncol, valamint szaxofonon játszik. Később elkezdett saját zenét szerezni, és több dalszerző táborban is részt vett Európa-szerte.

Salena a délnyugat-ausztriai Stájerországból származó 24 éves Selina-Maria Edbauer művészneve. Salena hét évesen kezdett énekelni, emellett gitározik is. Nem idegenek tőle az énekversenyek: a Starmania mellett 2017-ben a The Voice Germany 7. évadjában is versenyzett, ahol a párbajon kiesett.

Mindkét művész már korábban is közel került az Eurovíziós szerepléshez Ausztria színeiben: Salena második lett Ausztria 2019-es előválogatóján, ahol PÆNDA előzte őt meg; és Teya is hasonló sikert aratott, amikor 2020-ban szintén az osztrák előválogatón maradt alul Vincent Buenóval szemben. A lányok idén megkísérlik Ausztriát az Eurovízió döntőjébe juttatni, amely Cesár Sampson 2018-as kvalifikációját óta sajnos nem sikerült az országnak.

Versenydalukat az osztrák Ö3-Wecker című reggeli műsorban mutatták be a közönség részére. A videoklip az Eurovízió hivatalos YouTube-csatornáján jelent meg. Teya & Salena duóját belső kiválasztással jelölte ki az osztrák köztévé, a kiválasztást végző zsűri a zeneipar (osztrák és nemzetközi) szakértőiből, valamint néhány Eurovíziós rajongói klub tagjaiból állt össze. A folyamat során összesen 15 dalból végül Teya & Salena kapta meg a lehetőéget, hogy képviselhessék országukat Liverpoolban.

A tehetséges páros Who The Hell Is Edgar? című szatirikus versenydalukkal a női dalszerzőként szerzett tapasztalataikat mesélik el egy olyan iparágban, amely olykor méltatlanul nem ad elég elismerést a nőknek kemény munkájuk és szakértelmük ellenére.

Ausztria május 11-én, a 2023-as liverpooli Eurovízió második elődöntőjében versenyez majd.

https://www.youtube.com/watch?v=ZMmLeV47Au4

(eurovision.tv és aussievision.net)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top