Azerbajdzsán 2008-as indulása óta folyamatos résztvevője az Eurovíziónak, negyedik nekifutásra meg is nyerték a fesztivált. A kezdetekben folyamatosan a top 10-ben végeztek, majd három alkalommal nem döntőztek, az elmúlt két évben is ez volt a tendencia. A fesztiválra Azerbajdzsánból dalt nevezni jogosult İctimai TV felhívást intézett helyi művészekhez és zeneszerzőkhöz, dalszövegírókhoz, hogy pályázzanak az ország képviseletére. Belső kiválasztási módot választottak, a 154 pályázat közül először kiválasztották a legjobb 12-t, majd ebből a mezőnyből került ki győztesen a 2021-ben alapított Mamagama háromtagú indie pop/alternatív rock zenekar. Énekesük, Asaf Mishiyev a 2020-as The Voice-ban szerepelt, ahol Polina Gagarina (ESC 2015 Oroszország) csapatából esett ki. 2022-ben az albán Kënga Magjike és a Festivali i Këngës-ben is versenyeztek. 2022 második felében az İctimai TV beválasztotta őket a top 5-be, végül más együttest választottak a 2023-as Eurovízióra. Idén viszont a Run with You című dalukat találták a legjobban, ők utazhatnak Bázelbe.
A ritmus kihúz, Nem tudom, hol kezdjem. Felvillanyozol. Soha nem éreztem magam ilyen megrészegülten. Minden pillantásod, Minden mozdulatod érzem. Nem tudok ellenállni. Minden fordulatban tisztaság. Halkítsuk le a fényeket. Hagyjuk hátra a félelmeinket. Addig játssz rosszul, amíg nem lesz jó. Adj bele mindent ma este. A szívverés átveszi az irányítást, Megmozgatja a testemet és a lelkemet. Csak egy pillantásod rám, És már nem is bírom a hőséget. Árnyékok a neonfényben. Az éjszaka fiatal, a ritmus feszes. Van valami a levegőben, amitől úgy szeretek beléd, ahogy aha… Ahogy csinálom aha… Nem számít, mit csinálsz ma este, Veled akarok futni.
A Run with You egy könnyed kis szerelmes, autós popdal, amit a dalszöveg is tükröz. Szerencsére a baglamás betét feldobja az egészet, autentikusabb atmoszférát kölcsönöz a számnak. A videoklip eléggé kreatív, ha sikerül valamilyen hasonlóan szokatlan ötlettel megtölteni a bázeli színpadot, talán van esélyük a döntőzésre, de egyébként igen nehéz dolguk lesz az első elődöntőben.
About Author
