ESC Hungary

ESC 2018

Oroszország: Yulia Samoylova – I Won’t Break

Oroszország az Eurovízió egyik legsikeresebb országa. A tavalyi kijevi versenyen azonban egy ukrán közigazgatási eljárás miatt végül visszalépésre kényszerült, így Oroszország egy kihagyott év után tér vissza a versenyre.

Yulia Samoylova orosz énekesnő, aki tavaly a Flame is Burning című dalával képviselte volna Oroszországot, már januárban bejelentette a közösségi médiában, hogy a 2018-as versenyen ő lesz az orosz résztvevő. Néhány nappal később a Pervij Kanal is megerősítette ezt az információt.

Yuliát a tavalyi versenyre választotta ki Oroszország, de Ukrajna végül kitiltotta az országból a kerekesszékes énekesnőt. Yulia korábban fellépett az Oroszország által annektált Krím-félszigeten, majd pedig Ukrajna számára elfogadhatatlan megjegyzéseket tett ezzel kapcsolatban. Ukrajna úgy döntött, hogy az énekesnő veszély jelent az ország nemzetbiztonságára, ezért kitiltották. A döntést hatalmas nemzetközi felháborodás követte. Az EBU mindent megpróbált a probléma megoldására, de egyik fél sem engedett akaratából. Végül Oroszország vetett véget a tortúrának azzal, hogy visszalépett a versenytől és egyben be is jelentette, hogy Yulia lesz a következő orosz induló.

Yulia idei versenydala az I Won’t Break , amit a második elődöntő első felében adhat elő. Gratulálunk!

 

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top