ESC Hungary

Blog

Öt helyett hat dal esett ki az elmúlt héten

Annak ellenére hogy szombaton öt daltól kellett elbúcsúznunk, rá két napra még egy produkciót arra kényszerítettek a szervezők, hogy ne legyen a döntőben. De haladjunk csak szépen sorjában!

Szekér Gergő és Freddie. Magasságverseny.

Szekér Gergő a második elődöntő földbe gyökerezett Vavra Bencéje. Megint csak egy énekessel van dolgunk, nem egy előadóval. Kábé mint Wolf Kati Düsseldorfban. A ledfalas Szergej Lazarev trükk egész jó volt, a virtuális létrára mászás jó volt, a madár lábába kapaszkodó lány zseniális volt, de a kamera nem mutatta egészen jól, olyan volt a hatás, mintha az animáció része lett volna. Nem ez a legjobb produkció.

Nomad. Menők.

A Nomad tagjai nagyon szimpatikus arcok, de a dal nem eléggé ütős ahhoz, hogy odaszegezze a nézőket három percig. Több élet volt a zenekarban, főleg az énekesben, aki sokat bátorodott, a dobos pedig fejben teljesen máshol volt.

Mocsok 1 Kölykök. Mocsok egy fesön.

A Mocsok 1 Kölykök alatt kicsit leült a verseny húzása. A képkeretekből kirakott szív menő, a gitárra szerelt akciókamera erőltetett volt, és arra gondoltam, hogy egyszer legyen vége a dalnak. Szerencse hogy minden dal 3 percig tarthat. Ennek a produkciónak ki kellett esnie.

Nagy Bogi. Már nem szédül a fényben.

Nagy Bogi volt számomra a forduló megnyugtató csúcspontja. Tökéletesen találkozik a dalszöveg, a dallam, az énekhang, az énekes és a színpadi látvány. Szerintem ez egy Eurovízióra kész produkció. Oké, láttunk már extrém magasságba megnyúló mutáns énekeseket és még egy vámpírt is a nemzetközi versenyen, de oroszlánkarikába ültetett, fotóalbum ruhájú kislány még nem volt a nemzetközi versenyen. És a magyar szöveg is maradhat.

Oláh Gergő. Tartsd ki a hangot!

Oláh Gergő dala kicsit mesterkélt. A hangszerelése kicsit megváltozott, de még mindig egy musical betétdalára hasonlít, amikor gyorsan össze kellett hozni a hangszerelést egy digitális zenekarral. Pedig egy nagyzenekaros kísérettel egészen ütős lenne. A hangja tökéletes. Ha netalán ezzel a nagyzenekarral akarna Gergő meglepni minket a döntőben, hát… én már előre libabőrös lennék. Hát igen, az ő tovább jutása hétfőn dőlt el.

Antal Tímea feat. Demko Gergő. Indulhat a party!

Antal Timiék nem igazán változtattak, bár Timi erősebb sminket, kapott, kicsit úgy nézett ki, mint az Oszter Sándor-féle Rózsa Sándor sorozatban az óriás műszempillát viselő tanyasi lányok. Sajnos nem látszott meg a produkción a kreativitás, pedig a dalban van potenciál. Nem éltek vele, kiestek.

Fatal Error. Baromi jó képek sikerültek róluk, mindjárt jön a folytatás!

A Fatal Error annak ellenére hogy bénább kameramozgásokat kapott az első fellépésükhöz képest, és a daluk nem annyira ütős mint a Viszlát nyár!, még mindig az övéké az egyik legtetszetősebb produkció a színpadon. Mintha kisebb lángon pörgött volna a frontember, folyamatosan a nézőtér bal oldalát figyelte. Ezekre majd figyeljetek oda szombaton. Mindent bele!

Ruby Harlem. Ruby style.

A Ruby Harlemnél másolok az élő blogból:
A felállás ugyanaz, de most jobb ruhákat túrtak ki a Hádából. Milyen fura, hogy pár éve ez a cég még A Dal fő támogatója volt. Volt egy kis technikai hiba a közvetítésben, de csak 2 másodpercig szaggatott a vonal. Volt egy kis belassítós effekt amíg az énekesnő felszaladt a lépcsősorra forrózni. Mintha kicsit megváltozott volna az énekesnő hangszíne. A dal refrénje még mindig túl repetitív/idegesítő.

Pápai Joci. My Friend.

És végül következzen Pápai Joci. A refrén utáni átkötő instrumentális rész kicsit fel lett turbózva, a dal előnyére. Szerencsére levették a háttérről a plakátokról visszanevető idős férfi képét. Én valahogy üresnek érzem a színpadot, illetve továbbra sem tetszik, hogy egy Origo hasonmással versenyez megint. Azt hittem hogy Joci-Middletonz párharc lesz a döntőben, de inkább Middletonz-Nagy Bogi.

Petruska. Továbbjutott, mégis kiesett.

És térjünk ki a hétfőn kiesett Petruska Andrásra. Az ESC Hungary olvasói már olvashattak mindenféle elemzést és közleményt erről a plágium dologról, lassan már visszasírjuk Both Miklós rövid szakmázását. Mindenesetre nagyon taszítónak tartom azt az eljárást ahogy az MTVA kezelte az ügyet, ahogy elindult a kommentháború arról, hogy így a libsi média, úgy a lakájmédia, hogy rengeteg cikk és kommentelő lopással vádolja és nem vélelmezik ártatlanságát, illetve a cikkekre érkező „vicces” reakciógombok nyomkodóinak arroganciáját. Hirtelen ki kellett ejteni a döntőből, ki tudja miért. Mindenesetre idén más szakértő vizsgálta meg a gyanúba keveredett dalt. Milyen érdekes.

Jöjjenek a legjobb fotók!

Marcinak a szeme kék.
Darabokra törted a szívem.
Édesek.
Tényleg döbbenetes az a giga bokréta.
Ingerküszöb mérés.
Következzenek Kaszner Niki zseniális Fatális hibái. Adjatok egy kanalat, felgyújtom a hajamat!
Itt aztán van erő!
Spinner.
Lángcsóvák a koreográfiában.
Ebben szinte biztos vagyok.
Tudtad barna a szemem, ez sosem változik bennem.
Csúszós padló.
Dallos-Mutáns Bogi.
Bogi harisnyáján felszalad a szemem. Jól néztek ki!
Három lába van, mégsem zongora.
Sejtelmes.
Túlzott bűbáj.

(Fotók: MTVA/Kaszner Nikolett)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top