Régóta nem készült blogbejegyzés az aktuális Eurovízió lezárásaként. Most végre eljött a pillanat, el is árulom hogy miért. Az Eurovízió győztese miatt. Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy végre meglepetés győzelem született, és idén nem vált be az ünneprontó fogadóirodák tippje, ami az elmúlt években pontosan előre jelezte, hogy melyik ország lesz a végső győztes. És talán emiatt egy kicsit bele is kényelmesedtünk mindannyian az Eurovízió győztesének tippelgetésébe. Tényleg nehéz megjósolni, hogy a zsűri és a közönség szavazataira kitalálva hozzuk meg a végső döntést, a végső győztest a döntő reggelén. Azért vannak közöttünk olyan rajongók, akik meg vannak áldva az átlagos ízlés tudásával, és nagyon jó, hogy ők el tudják különíteni ezt a saját szubjektív véleményüktől. Lehetne mondani azt is – így bő két hónappal az országgyűlési választások után – hogy közvélemény kutató cégek egy nagy mintás kérdőívvel jó eséllyel meg tudják nevezni a győztest. Biztosan készült ilyen is, ez alapján szokták felkészíteni a delegációkat arra, hogy győzelem esetén mit hogyan kell majd csinálnia a delegációnak az élő adásban. Kállay Saunders András 2014-ben átélhette ezt az élményt, végül az 5. helyen sikerült végeznie a Running című dallal.
Volt egy másik oka is hogy most írjak: szintén a választások után kristályosodott ki, hogy az új kormány – noha nem kormányzati hatáskör – nyitott arra, hogy Magyarország részt vegyen ismét az Eurovíziós dalfesztiválon. Magyar Péter miniszterelnök pártolja a dolgot, de még korábban kiderült, hogy Pintér Bence, Győr polgármestere szintén Eurovízió fan, hátha ez is számít akkor, ha a magyar közmédia indítani akar versenyzőt jövőre Bulgáriába. Bár az is igaz, hogy arra voltunk trenírozva az elmúlt években, hogy a közmédia független, csak a Fidesztől függ, ettől nehezebb egy kicsit elvonatkoztatni, talán ezért is várják sokan politikusoktól az eurovíziós visszatérést. Ha egy közmédia független, akkor nem a politikus dönti el, hogy mi menjen a tévében.
Jöjjön egy kis gyorstalpaló: Eurovízióra dalt nevezni az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) tagjainak lehet, Magyarországon az MTVA (és a Duna Médiaszolgáltató) jogosult versenyzőt nevezni. Jelenleg nem tudni, hogy tényleg leállítják-e ideiglenesen az MTVA hírszolgáltatását, milyen átszervezések lesznek, de ha a magyar közmédia költségvetésében lesz elkülönítve ide vonatkozó tétel, akkor lesz indulás. A magyar miniszterelnök ausztriai látogatása során a helyi ORF közmédia újságírója szintén felhozta az eurovíziós magyar részvételt, hiszen egy bő hete hirdettek győztest Bécsben. Magyar Péter újra megerősítette, hogy rajta nem fog múlni a részvétel, és ez végig is söpört a nemzetközi szaksajtóban. Az is kérdés, hogy ha indulunk, milyen módon lesz kiválasztva a küldöttünk. Ide kapcsolódik a két hónappal ezelőtti bejegyzésem, ajánlom mindenki figyelmébe.
Az idei Eurovízió döntője szerintem igazán kiegyensúlyozott volt, talán csak a britek dala az, amit nem tudok elviselni és inkább tovább léptetem. Sok dolog történt az elmúlt hónapokban, a győztes országot szinte még ma sem hiszem el, régen fogott el ilyen pozitív érzés az Eurovízióval kapcsolatban. Talán ez a láng hiányzott már 2020 óta: a lelkesedés, a biztató jelek Magyarország visszatéréséről, a fogadóirodák baklövése, és egy igazán különleges győztes. Nekem a műsorvezetőkkel sem volt bajom, ők ilyen kis ártatlan bohókás felnőttek, körülbelül olyasmi humorral, mint amit Will Ferrell játszott el a Fire Saga története című 2020-as eurovíziós filmben. Hallottam és olvastam, hogy általában a rajongók nem voltak megelégedve a műsorvezetői párossal, a svéd és a brit kommentátor is kritizálta őket. Szerintem túlzás rossznak mondani az idei házigazdákat, régebben talán elnézőbbek voltak a nézők. Tavaly a svájci rendezés is hasonlóan nehezen indult (bár ott a végére nagyon megelégedett volt mindenki), lehet pont azért kellett hogy felbukkanjon Petra Mede az egyik színpadi produkcióban, hogy validálja a műsorvezetőket. Petrát azért mégsem lehet meghívni minden fesztiválra, bár igaz, hogy műsorvezetésben magasra tette a mércét. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen már háromszor is vezetett Eurovíziós Dalfesztivált.
Visszatérve a győztesre: Bulgária igazán szokatlanul veretős dalt hozott, látvánnyal együtt lehengerlő produkciót nyújtott. Gyorsan vissza is néztem a Napi Eurovízió sorozatban hogy mit is írtam erről a dalról… hát, hogy szokni kell. Mindenesetre a Wiener Stadthalléban jobban lehetett látni, hogy a különböző országok – Bulgáriával együtt – mennyi kreatív ötletet építettek be a produkciókba, hogy a tévéképernyőn minden összeálljon, mintha egyik illuzionista után egy másik előadását kellene nézni. És ez így jó, ez teszi teljessé az élményt.
Nagyon sok színpadi kelléket vonultattak fel a versenyzők. Tükör minden mennyiségben: tüköralagút (Görögország) tüköralagút tükör spanyol fallal (San Marino), tükör spanyolfal alagút nélkül (Csehország) tükörgyémánt (Izrael) és „tükörjég” (Belgium). Forgótányéros filagória (Málta), egyéb forgószínpad (Görögország, Bulgária), befizetett gázszámlák (a Facebook live-okból loptam, ami arra utal, hogy rengeteg produkciónál volt lángcsóva, görögtűz, pirotechnika), arany zongoratargonca (Ausztrália), levitáció (Horvátország), gigantikus szoknya (Moldova), égő gyóntatófülke (Finnország), csúszásmentes meredek kisszínpad (Lengyelország), spanyol bádogtrubadúr (Litvánia) és maszkos lézeres technocsaj (Svédország). Az egyik legizgalmasabb produkció a helyszínen a finn volt: a vége felé a tévében kicsit hosszan mutatták a távolodó gyóntatófülkét, miközben Linda Lampenius rohant a felborult és lángoló (2026 a láng éve, bocsi Azerbajdzsán) zenekari árokhoz kezében a hegedűvel, a színpadi munkás pedig rohant utána a hosszú szoknyát felgöngyölve, majd a célba éréskor rádobta a kottatartókra, amit már a szélgépek kellően befújtak. Élőben tényleg nagyon izgalmas volt, hogy sikerül-e időben visszaérnie Lindának a színpad másik felébe. Ez a futás a tévéből kimaradt, ezért az arénában sokkal nagyobbat ütött a produkció. Lehet hogy ezen a nüanszon múlt a „csak” hatodik hely, noha ők voltak hónapok óta a top favoritok.
És milyen érdekes volt a Bangaranga életútja is: a bolgár válogató eredményhirdetése után nem volt egyértelmű lelkesedés a dal iránt, sőt a bolgár közmédiát a szavazatok manipulálásával vádolták a győztes bejelentése után, de szerencsére ezt a lelki mélypontot Dara a férje támogatásával végig tudta csinálni a győzelemig. Kicsit olyan ez, mint amikor elindul az eurovíziós szezon, amikor a legnagyobb rajongók húzzák le a dalokat a legjobban, az évente elhangzó „minden idők leggyengébb felhozatala” jelmondattal. Azután szépen, lassan bekúsznak a dalok az ember fülébe, a „bőre alá” és lassan helyre áll a világ rendje, a produkció és a szavazások pedig megpecsételik a dalok további sorsát.
Sajnos egyre nehezebb feladat 35-43 országot meghívni egy kulturális fesztiválra, hogy elfeledhessük a hétköznapok búját, bánatát, és belecsöppenjünk az Eurovízió idealizált, csillogó, fura világába, ahol olyan produkciókkal és olyan látványelemekkel találkozhatunk, amivel itthon csak nagyon ritkán. Ezért is lenne jó végre visszakerülnie Magyarországnak az Eurovízió vérkeringésébe. A verseny felpezsdíti a popipart, ha elmaradna a magyar nemzeti döntőben a zsűri szöveges értékelése, a színpad pedig hasonló kaliberű lenne, mint egy eurovíziós színpad, akkor jobban el lehet találni, hogyan fog ez mutatni a nemzetközi versenyen, és az „A” listás magyar előadók is bátrabban jelentkeznének. Talán csak ilyen tapasztalt versenyzőkkel lehetne Eurovíziót nyerni. Ez egy igazán ütős visszatérés lenne 2027-ben! Igen, a strasszok világa drága műfaj, ha nincs közmédia (nevezési díj, nevezési jog) menedzsment, szponzor és befektető (utazás, szállás, színpadi költségek, napi költségek) a versenydal mögött, akkor nem tud egy versenyző nekivágni ennek a kalandnak. De bízzunk benne hogy idén összeáll minden, és valamikor november környékén ki fogják hirdetni a nevezést Magyarország képviseletére az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ámen!
Kis színes a végére:
About Author
