ESC Hungary

Blog

Önkényes mérvadó: Az Eurovízió áldozatai – Mennyit ártott Európának (az Eurovízió)

Kollázs: Loreen (ESC 2012, 2023), Måns Zelmerlöw (ESC 2015), Måneskin (ESC 2021). © EBU/Eurovision archive, Andres Putting

Nem tudom mennyire ismeritek az Önkényes mérvadó című beszélgetős műsort, ami megy rádióban, YouTube-on és a Spotify-on is. Nos, sikerült összehozniuk az idei Eurovízióról egy olyan beszélgetést, ahol Puzsér Róbert azzal vezeti fel a monológját, hogy „Ez az Eurovíziós Dalfesztivál már jóideje önmaga paródiája. De hogy mennyit ártott Európának, mennyit ártott a liberális gondolatnak, hogy mennyit ártott Nagy Britanniának  – gondolok itt a Brexitre, sőt talán még az Egyesült Államoknak is  – gondolok itt Donald Trumpra… Hogy a Marine Le Pen meg a Matteo Salvini a két kezét összeteheti. Vagy Vlagyimir Putyin két kezét összeteheti, hogy hálát adjon az Eurovízióért, mert ez akkora szolgálat nekik… Enélkül nem tudnák ennyire érzékletesen érzékeltetni, átélhetővé tenni Európa elbomlásának a folyamatát.

Ezután további konspirációs teóriákat vonultatnak fel a vendégek, és szerencsére még az elején elmondja a kinyilatkoztatást az Eurovíziós Dalfesztiválról: „Az Eurovíziós Dalfesztivál most már a napnál is világosabb, hogy nem az éneklésről szól, nem a dalokról szól, nem az a dal nyeri, amelyik a legjobb dal, nem az az előadó nyeri, amely a legjobban adja elő, semmi köze nincs a színpadi teljesítményhez, színtiszta politika, semmi másról nem szól… Ukrajna, a megtámadott Ukrajna a megtámadott Izraellel vetekszik, verseng, de amikor jön egy transznemű előadó Svájcból, akkor mind a kettőt leveri mint a vak a poharat az asztalról, hiszen a transz kártya az üti a megtámadott áldozatiság kártyáját. És hogy erről szól az Eurovíziós Dalfesztivál… Hogy melyik az az előadó, amelyiknek erősebb az áldozati kártyája. És hogy ha lett volna egy olyan előadó, aki kiáll a színpadra és azt mondja, hogy én nem adom elő a dalomat, mert az édesanyámat és az édesapámat (megrendülve) tegnap vasúti baleset érte és meghaltak. Akkor ő nyerné a dalfesztivált. Az elő nem adott dalával ő nyerné a dalfesztivált, mert nem a dalok versengenek. Mert nem az énektudásról, a komponálásnak vagy a dalszövegírásnak a minőségéről szól ez a verseny, hanem egy politikai demonstráció, olyan „értékek mellett”, amely „értékek” a liberális közeg számára, a liberális mainstream számára, sőt azt kell mondjam hogy a liberális mainstream kemény magja számára úgymond szentek, inkább egy érvényesítendő, átütendő, minden európai számára normaként megkövetelt elvárás, hogy a diverzitást, hogy a megtámadottság áldozatiságát, egy dalversenyen, ahol amúgy dalok versengenének, képviselje és érvényesítse, és igenis az nyerjen, és most az nyerjen, és most már minden alkalommal az nyer, amelyik a legerősebb áldozati kártyával szolgál. Ez milyen már?”

Szerintem ennyi idézet elég is, úgy érzem, mintha Don Quijote regényébe csöppentem volna. Mielőtt sorra venném a fent felsorolt téves megközelítéseket, hadd ajánljam a teljes beszélgetést, a videó elején van éppen szó az Eurovízióról. 

Nos, aki régóta rajongója az Eurovíziónak, az biztosan észrevette, hogy a fesztivál halad a korral, már nem fekete-fehérben adják a dalversenyt, az előadók már nemcsak egy mikrofon mögött énekelnek, hanem fellépőruhába vagy jelmezbe ugranak, táncolnak, vagy komplett koreográfiát adnak elő, sőt három percben sokszor színházi élményt adnak a fellépők a nézőknek, a legmodernebb színpadtechnikával, kellékekkel. Ráadásul a szín legalább 25-ször változik a döntőben. Az élő zenekar elhagyása nagy érvágás volt (1973-88-ig lehetett választani előre felvett háttérzenét is az élő helyett, így nyert például az ABBA is). A 2020-as Covid pedig kikényszerítette, hogy a háttérvokál mehessen felvételről is (nem kötelező jelleggel, csak választható), a szólistának kötelező élőben énekelnie.

Tudom hogy mindenkinek megvan a saját Eurovíziója, mindenkinek megvan a véleménye róla, és meggyőződésem, hogy sajnos mindig egy hangos kisebbség adja a negatív véleményeket. Az Eurovíziót követő, több mint 180 millió néző egyszerűen nem tud tévedni: érdekli őket, hogy milyen zenei felhozatal lesz, milyen szép, érzelemteljes vagy őrületes produkciókat fognak látni, milyen, rég nem látott vendégfellépők fognak felbukkanni, és nem utolsó sorban hogyan fog a néző saját országa teljesíteni (már ha indul).

A magyar másként gondolkodók körében kedvelt toposz, hogy az Eurovízió már nem a dalokról szól, hanem arról, hogy ki melyik országgal van jó viszonyban. A fenti podcastban felmerült, képzelt ellenségekről – meg hogy ez milyen politikai tömbnek kedvez – nem is beszélve. Most viszont egy újfajta megközelítés is érkezett: hogy ki tud a legnagyobb áldozat szerepében tetszelegni. Szerintem a fenti megközelítés nagyon hasonlít a hazánkban már több mint 10 éve érzékelhető áldozati propagandára: nagyon sok a baj a világban, a határainkon, vagy akár Magyarországon, de ezért mindig más a hibás: a háttérhatalom, a világuralom, Soros, Brüsszel, a gyíkember. Innen fakadhat, hogy amiért Magyarország nem nyert még sosem Eurovíziót, kényelmesebb ráfogni Magyarországon kívül álló okokra. Pont ezért szomorú látni, hogy a politológusok, vagy politikával foglalkozó, véleményformáló közszereplők az elmúlt 10-15 éven szocializálódva mennyire nem tudnak friss gondolatokkal előrukkolni.

Hiszen ha ismerjük a dalok kiválasztási folyamatát, akkor tudjuk, hogy a versenyen részt venni kívánó országok közmédiái pályázatot hirdetnek meg általában a hazai zeneipar számára (néha nincs megkötés hogy a versenyző melyik országból jön), hogy készítsenek egy dalt (nem csoda hogy aktuális érzésekről, lelkiállapotokról szoktak szólni a dalok), ezután egy szakmai zsűri kiválogatja a legjobbakat, és jó esetben a zsűri a közönséggel együtt kiválasztja, hogy az adott évben melyik volt a legjobb pályázat, így azt a dalt fogják beküldeni a nemzetközi versenybe. Ha a közmédia zsűrije részre hajló akart lenni az ítélet meghozatalakor, azt a közönség úgyis észre fogja venni, ez a nézettségi adatokon mérhető lesz.

A nézők nyilván küldhetnek szimpátia szavazatokat valamilyen kulturális vagy aktuálpolitikai alapon, és sok esetben a zsűri is – habár meghatározott követelményrendszer alapján kellene döntéseket hozniuk az Eurovízión. De ugye egy dalfesztivál elég szubjektív forma, nem lehet megmérni hogy ki ugrott a legmagasabbra, ki futott a legtovább, vagy ki volt a leggyorsabb. És itt fontos faktor a szubjektivitás: Meggyőződésem, hogy a nézők, akik ezt a műsort választják, azért nézik együtt a rokonokkal, vagy ismerősökkel, esetleg nagyobb társaságokkal, hogy együtt szórakozzanak az aktuális évi felhozatalon. Simán belefér, hogy szörnyülködni is fognak, de pont a szórakozáson van a lényeg: sokszor viccesen szörnyülködés szokott menni a másik ember zenei ízlésén, ha szavazási segédlettel ülnek a tévé elé, és egy zsűrit eljátszva próbálja a társaság megtippelni a végső győztest. Ez a közösségi élmény talán a legnagyobb erénye a műsornak.  

Visszatérve még az áldozati gondolatra, az Ukrajna-Izrael-transz nemű részhez: Nemo nembináris, vagyis ő egyik nemhez sem sorolja magát a kétosztatú skálán. Ez valószínűleg a podcast beszélgetőinek is új, vagy csak összekeverték véletlenül a fogalmakat. Nem csoda, hogy az internet által felgyorsult világában az újfajta irányzatok pillanatok alatt elérnek a világ minden tájára, és sokan értetlenül bámulják az új fogalmakat annak ellenére, hogy ezt mintha szégyen lenne bevallani, legyintenek a felgyorsult világ nevű címkére. Az ismeretlentől pedig mindig félni kell. Szerintem bőven túlzás azt állítani, hogy csak a legnagyobb áldozati szerepet magukra öltők tudják nyerni a fesztivált. Nem fogok példákkal előjönni, tessék megnézni a győztesek névsorát a Wikipedián. Vagy legalább ismerje fel az alábbi három Eurovízió-győztest.

Az áldozatok – köszönik, jól vannak.

Már csak az a kérdés, hogy az ilyen influenszer túlzásokra mennyire fogékony például a magyar közönség. Ha valaki folyamatosan túlzásokba esik, olyanokat mond, ami szembe megy a logikával, akkor az az ember a hiteltelenség csapdájába esik, mint például a mai ellenzéki (összefogáspárti) politikusok.

Az, hogy nem az énektudásról, a dallamról vagy a dalszöveg minőségéről szól a verseny, ez is a kiegyensúlyozatlan véleményre utal: a gyengébben éneklőket ki szokták szórni az elődöntőkben (szerencse, hogy a következő technikai vívmányt, az autotune-t még nem vezették be a nemzetközi versenyen, csak a norvég válogatóban de az ottani szervezők szerint így sem tudnák eltakarni a szólista énektudási hiányosságait), a dallamot szintén a szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján szelektálják. Hadd említsem meg, hogy ezek az ellenérvek nem ördögtől valóak, pont ezért hozták létre 2002-ben az Eurovízió ötletét megálmodó, Marcel Bezençon-ról elnevezett díjat, ahol a sajtó díját a helyszínre akkreditált, több éve-évtizede tudósító szakújságírók, a művészeti díjat a szintén több éve-évtizede kommentáló televíziós vagy zenei szakemberek, a dalszerzői díjat pedig az aktuális év dalait szerző művészek szavazatai alkotják. A díj győzteseit még a döntő előtt nevezték meg.

2024-ben a sajtó díját a közönségkedvenc horvát Baby Lasagna nyerte a Rim Tim Tagi Dim című dallal, a művészeti díjat az Eurovízió 2024 győztese, Nemo kapta, aki a The Code című dalt adta elő. A dalszerzésért járó díjat pedig Benjamin Alasu, Lasse Midtsian Nymann, Linda Dale és Nemo Mettler kapta, akik egy dalszerző táborban alkották meg a The Code című dalt. Mindkettőjüket hősként várták otthon a döntő után. Itt hadd említsem meg, hogy 2007-ben ugyanezt a díjat Mózsik Imre és Rúzsa Magdi kapta az Unsubstantial Blues (Aprócska blues) című dalért.

Sajnos érezhető még, hogy Kelet-Európában még létezik a vasfüggöny szellemi értelemben. A fejlettebb nyugati államokban többségben vannak azok, akik nem akadnak ki egy fellépőruhán, vagy egy versenyző nemi hovatartozásán, hiszen legfőképpen az a lényeg, hogy hogyan tud egy emlékezetes 3 percet nyújtani egy versenyző a közönségnek, a teljesítmény és az összhatás nyom a legtöbbet a latba. Hiszen a moziban vagy a színházban sem akadunk ki ezen. Talán ők már egy generációval előttünk vannak gondolkodásban, és ezt a lemaradást nehéz behozni. Ha valamelyik ország nagy haverja egy másiknak, az nem lesz elég a győzelemhez – bár sokakat bosszantanak ezek a baráti 12 pontok. Továbbra is azt gondolom, hogy kell a zsűri, hogy ne menjen el az Eurovízió egy túlságosan a közönségnek tetsző stílusok irányába. Amíg csak a zsűri értékelt, 1996-ig, túlnyomó részben a zsűri ízlését kereső dalok születtek.

Továbbra is sajnálom, hatalmas hibának tartom, hogy az MTVA elveszi a lehetőséget a magyar előadóktól, hogy nemzetközi körülmények között, a legjobb tudásukat és kreativitásukat csillogtatva összemérjék tudásukat más előadókkal és dalszerzőkkel egy olyan eseményen, ami egy életre meghatározó lehet a számukra, ha sikerül egy jó dalt megírni. A sporteseményeken kívül biztos vagyok benne, hogy az Eurovízió is tudna milliós nézettséget hozni az MTVA-nak. Bár ha az Eurovízió önmaga paródiája, akkor Magyarországot is lehetne önmaga paródiájának nevezni, pedig nyilván nem az. Nálunk Magyarországon úgy érzem hogy a szellemi vasfüggöny mellett még két széles árok is van, a pro és a kontra árka, akik egymással nem hajlandóak beszélni, az érvelés a gyengeség jele. Persze igény lenne kimászni ebből az árokból, de ha már csak félig sikerülne kijönni belőle, átadni magunkat például az Eurovízió sokszor fura és giccses világának (amitől nem fog nőni vagy csökkenni a rezsi, nem fogjuk elveszteni az állásunkat vagy a lakhatásunkat – csak azért hozok ilyen példákat, mert a másként gondolkodók ehhez hasonló vehemenséggel kritizálják szeretett fesztiválunkat), elfelejteni 2-3 órára a saját bajunkat, és érezzük a közösség, az európaiság érzését. Bár pont a legjobbkor hozakodok elő az európaisággal, amikor épp az Európai Unió zászlóját is betiltották a palesztin és más, korábban betiltott zászlók mellett Izrael ellentmondásos szereplése miatt a döntőben. Igaz, a fesztivált szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, illetve az Eurovíziót irányító referenciacsoport nagyot hibázott az idei versenyt körülölelő hisztéria kezelésével kapcsolatban, amire még mindig várjuk a mellébeszélés nélküli álláspontjukat. Malmö már bejelentette, hogy ha jövőre Svédország nyerne, átadják a lehetőséget más városnak a rendezésre. Annyi biztos, forradalmat nem az Eurovízió színpadán kellene kirobbantani, az országok közötti konfliktust a politikai vezetőknek kellene intéznie a nevünkben.

Kapcsolódó anyagok:

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top