ESC Hungary

Eurovízió 2019

Tamara Todevska képviseli Macedóniát Izraelben

Az MRTV készített interjút Tamarával, amikor az énekesnő bejelentette, hogy Ő fogja képviselni Macedóniát a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Nem sokkal a bejelentés után a „Eurovision Macedonia” Facebook-oldalon is megerősítették a hírt.

Tamara korábban többször is fellépett már az Eurovízió színpadán. 2014-ben nővére, Tijana vokalistája volt, 2004-ben pedig Tose Proevski mögött vokálozott. 2008-ban azonban ennél nagyobb szerep jutott neki a versenyen, ugyanis Vrcak és Adrian Gadzha  mellett Ő volt a harmadik, aki képviselte a balkáni országot a Let Me Love You című dallal. Akkor a 14. helyen végeztek az elődöntőben, így nem sikerült továbbjutniuk.

Tamara diszkográfiáját nézegetve hagyományos popzenékkel találkozhatunk. Utolsó albumát 2015-ben „Eden’s Den” néven adták ki.

A dal bemutatásával kapcsolatban még nem adtak ki információt.

Macedóniát tavaly az Eye Cue képviselte a Lost and Found című dallal, de a produkció csak az elődöntő 18. helyére volt elegendő.

(esc-plus.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top