ESC Hungary

Eurovízió 2019

Az elődöntők felosztása – 2019

A 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál idén Izraelben, Tel-Aviv városában kerül megrendezésre. A két elődöntőt május 14-én és május 16-án rendezik, míg a végső nagy döntőre május 18-án kerül sor. 42 ország képviselteti magát, közülük 36-nak kell a döntőbe jutásért harcolniuk, hatan automatikusan döntősök. Fontos pillanathoz érkeztünk, ugyanis a mai napon sorsolják ki, hogy a résztvevő országok melyik elődöntő melyik felében szerepelnek. Mint arról már korábban is beszámoltunk, idén is négy házigazdája lesz a shownak. Ebből a négyesből fogja ma délután Assi Azar és Lucy Ayoub lebonyolítani az országok elődöntőbe sorsolását, amit 17:00-tól élőben követhettek itt:

 

Egy kis visszatekintésben vizsgáljuk meg, hogy Magyarország hogyan szerepelt az elődöntőkben:
2004-től 2007-ig egy elődöntőn kellet részt venniük az adott évben szereplő országoknak. Magyarország 2005-ben és 2007-ben volt érintett, mindkét alkalommal sikerült a 10 továbbjutó hely egyikét megszerezni. 2005-ben a Nox a 25 fős mezőnyből az 5. helyen ment tovább, 2007-ben Rúzsa Magdi hatalmas bravúrral a 28 fős mezőnyből 224 ponttal a 2. helyen jutott a fináléba (Őt csak a későbbi győztes Marija Šerifović előzte meg).
Az Eurovízió versenyén 2008-tól rendeznek a döntő előtt két selejtezőt.  Hazánk 2008-tól összesen tízszer állt starthoz, ebből nyolcszor sikerült indulóinknak kvalifikálni.
Eddig 5x szerepeltünk az első és 5x a második elődöntőben.

Az elődöntőkben elért legjobb helyezéseink: 2017-ből 2. hely (Pápai Joci – Origo – 231 pont ), 2014-ből 3. hely (Kállay Saunders  András –Running  – 127 pont) és 2016-ból 4. hely (Freddie – Pioneer – 197 pont).
Az elődöntőkben elért legrosszabb helyezéseink: 2008-ból egy 19. -utolsó- hely (Csézy – Candlelight – 6 pont) és 2009-ből egy 15. hely (Ádok Zoli – Dance With Me – 16 pont)

 

A mai sorsolásból kiderül, hogy A Dal 2019 győztesének mikor és kikkel kell a döntőbe jutásért ringbe szállnia.

2019. május 14. kedd
Első elődöntő

A műsor első felében fellépő országok: A műsor második felében fellépő országok:
Szlovénia Észtország
Fehéroroszország Portugália
Csehország San Marino
Montenegró Izland
Ciprus Grúzia
Szerbia Ausztrália
Finnország Belgium
Lengyelország Ukrajna
Magyarország Görögország

Itt szavazó országok: Izrael, Franciaország, Spanyolország

 

2019. május 16. csütörtök
Második elődöntő 

A műsor első felében fellépő országok: A műsor második felében fellépő országok:
Svájc Albánia
Svédország Azerbajdzsán
Írország Macedónia
Ausztria Norvégia
Moldova Oroszország
Lettország Hollandia
Románia Horvátország
Dánia Litvánia
Örményország Málta

Itt szavazó országok: Németország, Olaszország, Egyesült Királyság

(eurovision.tv , eschungary.hu)

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top