ESC Hungary

Blog

Blog: A zsűri kiejtette Leanderéket

Időről-időre előkerül az az igény, hogy a zsűri és a közönség akarata egyenlő arányban, 50-50%-ban érvényesüljön A Dal műsorában, mint az Eurovíziós Dalfesztiválon, vagy más nemzeti döntőben. Addig nem is szokott ez az igény előtérbe kerülni, amíg a zsűri nem megy totálisan ellen a közönségnek. Nos, a zsűri és a közönség az eddigi fordulókban remekül működött együtt. Ha beszorozzuk 4-gyel a közönség zsűrizett pontszámát és a zsűri pontjait ehhez hozzáadjuk, akkor a tovább jutók eddig fedték egymást. Tegnap este viszont a Leander Kills holtversenyben Jocival és Nagy Bogival az első helyen végzett volna.

Előadó Dal (zene / szöveg) Pontozás           Eredmény    
    Mező Vincze Nagy Both Nézők Σ   Nézők *4 50-50% összesen
    Misi Lilla Feró Miklós          
Leander Kills Hazavágyom (Köteles Leander) 7 8 7 7 9 38 Kiesett 36 65
Petruska Help Me Out of Here (Petruska András) 8 8 8 9 7 40 Továbbjutott 28 61
Monyo Project Run Baby Run (Molnár Endre / Molnár Edit) 7 7 7 7 7 35 Kiesett 28 56
Nagy Bogi Holnap (Molnár Ferenc Caramel) 8 9 8 8 8 41 Továbbjutott 32 65
Salvus Barát (Pötörke Zoltán, Erdélyi Péter, Kiss Gergely, Szabó Dániel / Pötörke Zoltán) 6 8 7 7 8 36 Kiesett 32 60
Ruby Harlem Forró (Heilig Tamás, Iván Szandra / Iván Szandra) 9 8 7 9 7 40 Továbbjutott 28 61
Pápai Joci Az én apám (Pápai Joci, Molnár Ferenc Caramel / Molnár Ferenc Caramel) 8 9 8 8 8 41 Továbbjutott 32 65
Kyra Maradj még (Fedor Kyra) 6 6 5 5 6 28 Kiesett 24 46
USNK Posztolj (Somogyvári Dániel / Márta Alex) 7 6 6 7 9 35 Továbbjutott 36 62
Mocsok 1 Kölykök Egyszer (Pulius Tamás, Horváth Ádám, Molnár Kristóf, Csekő Ádám / Pulius Tamás) 8 8 8 7 8 39 Továbbjutott 32 63

Petruska, a Monyo Project, a Salvus, a Ruby Harlem és Kyra lett volna a kiesés szélén, és szerintem Petruska András lett volna a befutó.

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top