ESC Hungary

Eurovízió 2020

Február utolsó napján négy dallal gazdagodik az Eurovízió 2020-as listája

Február utolsó napján bőven akad nézni való az Eurovízió rajongóinak. A mai estén 81 Eurovízióra szánt dal hangzik el hét országban. Négy országban (Észtország, Moldova, Izland és Horvátország) megnevezik indulójukat és további háromban (Szerbia, Svédország, Portugália) pedig folytatódik a válogatók sorozata.

Nézzük a részletes programot:

Észtország – Eesti Laul 2020 – DÖNTŐ
1.rész: 18:30 -20:00 és 2. rész: 20:30 – 21:45
Élő közvetítés IDE kattintva

A két elődöntő 12 továbbjutója két körben fog megmérkőzni. Első körben a 12 dal elhangzása után a zsűri és a nézők szavaznak. Ezeknek a szavazatoknak az összesítése után az első három helyezett jut a szuperfináléba, ahol a zsűrinek már nincs beleszólása a végeredménybe. A győztest kizárólag a nézők szavazatai határozzák meg.

A döntő résztvevői:

  1. Inger – Only Dream
  2. Rasmus Rändvee – Young
  3. Stefan – By My Side
  4. Synne Valtri feat. Väliharf – Majakad
  5. Uudo Sepp – I’m Sorry. I Messed Up
  6. Uku Suviste – What Love Is
  7. SHIRA – Out in Space
  8. Anett x Fredi – Write About Me
  9. Jaagup Tuisk – Beautiful Lie
  10. Traffic – Üks kord veel
  11. Egert Milder – Georgia (On My Mind)
  12. Laura – Break Me

Oldalunkon a döntősök bemutatásával egy időben elindítottunk egy szavazást, melyben azt kérdeztük, hogy kit látnátok legszívesebben Észtország képviseletében a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon.  Ennek a szavazásnak a 2020.02.29. 00:30-as állása alapján olvasóink győztese a szavazatok 22%-át megkapva Uku Suviste lenne a What Love Is című dalával. Egész héten fej – fej melletti küzdelemben állt Jaagup Tuiskkal, folyamatosan váltották egymást az élen, de a végén Uku győzedelmeskedett. Jaagup pedig az utolsó órákban visszacsúszott a harmadik helyre. Ő a szavazatok 17%-át kapta meg. Hét közepén kezdett erősödni Laura szavazótábora. Olyannyira, hogy a szavazatok kiértékelésénél már csak 2% választotta el a győzelemtől.
Tehát az ESC Hungary három kedvence:
1. hely: Uku Suviste 22%, 2. hely: Laura 20%, 3. hely: Jaagup Tuisk 17%

19:00 – Moldova – Finala Naţională – DÖNTŐ
Élő közvetítés IDE kattintva

Az eredeti tervek szerint úgy tervezték, hogy egy zsűri belsőleg fogja kijelölni, hogy kit küldenek az ország színeiben Rotterdamba. Viszont a választás élő meghallgatásos szakaszában olyannyira elégedettek voltak a szervezők a jelentkezőkkel, hogy 20 produkciót jelöltek ki, akik a mai nemzeti döntőben versenyezhetnek tovább Moldova képviseletéért. A győztest a már jól ismert 50-50%-os zsűri – közönség szavazatok kombinációjával határozzák meg.

A húsz döntős:

  1. Denis Midone – Like a Champion
  2. Natalia Gordienko – Prison
  3. Geta Burlacu – Răspunde!
  4. Viorela Moraru – Remedy
  5. Valentin Uzun & Irina Kovalsky – Moldovița
  6. Lavinia Rusu – Touch
  7. Dima Jelezoglo – Do It Slow
  8. Diana Rotaru – Dale dale
  9. Pasha Parfeny – My Wine
  10. Live Beat – Love Me Now
  11. Valeria Pașa – It’s Time
  12. Maria Ciolac – Our Home
  13. Sasha Letty – Summer of Love
  14. Irina Kit – Chain Reaction
  15. Petronela Donciu & Andreea Portărescu – We Will Be Legends
  16. LANJERON – Hi Five
  17. Julia Ilienko feat. Mishel Dar – Tears
  18. Catarina Sandu – Die for You
  19. Alexandru Cibotaru – Cine te-a facut să plîngi
  20. Maxim Zavidia – Take Control

A versenyzők között több korábbi Eurovíziós szereplő is megtalálható. Natalia Gordienko 2006-ban, Geta Burlacu 2008-ban valamint Pasha Parfeny aki 2012-ben képviselte Moldovát az Eurovízión. Denis Midone szintén 2012-ben szerepelt, de ő akkor még a Juniorok versenyén állt színpadra.

Oldalunkon a döntősök bemutatásával egy időben elindítottunk egy szavazást, melyben azt kérdeztük, hogy kit látnátok legszívesebben Moldova képviseletében a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon.  Ennek a szavazásnak a 2020.02.29. 00:30-as állása alapján olvasóink egyértelmű győztese a szavazatok 49%-át begyűjtve Maxim Zavidia és a “Take control” című dal lett. 19%-ot elérve második helyen Dianna Rotaru zárt “Dale dale” című dalával.  

20:00 – Svédország – Melodifestivalen 2020 – Andra Chansen (második esély forduló)
Élő közvetítés IDE kattintva

Svédországban túl vagyunk négy elődöntőn, ami azt jelenti, hogy az egyes adások első és második helyezettjei által a döntő tizenkét helyéből nyolc már foglalt. A négy szabad helyért ma tovább folyik a küzdelem. Az elődöntők harmadik és negyedik helyezettjei egyenes kieséses párbajokban mérkőznek meg ma este. Négy párbajt láthatunk, ezeknek győztesei csatlakozhatnak a döntő mezőnyéhez.

A négy párbaj:

 

Anis don Demina – Vem e som oss

VS.

Ellen Benediktson & Simon Peyron – Surface

Malou Prytz – Ballerina

VS.

Paul Rey – Talking in My Sleep

Felix Sandman – Boys with Emotions

VS.

Frida Öhrn – We Are One

Méndez feat. Alvaro Estrella – Vamos amigos

VS.

Drängarna – Piga och dräng

 

Ebben a fordulóban igazi sztárparádé vár ránk. Számos korábbi Melodifestivalen szereplő tér vissza a színpadra. Többek között őket láthatjuk:

After Dark (MF-résztvevő), Andreas Johnson (MF-résztvevő), Anna Book (MF-résztvevő), Loreen (MF-győztes, ESC-győztes), Måns Zelmerlöw (MF-győztes, ESC-győztes), Tomas Ledin (MF-győztes) ez alkalomból újra összeáll az Alcazar együttes, akik többször is részesei voltak a versenynek, valamint visszatér a rekord tartó Ann-Louise Hanson is, aki tizennégyszer szállt versenybe a Melodifestivalen színpadán.

20:05 – Horvátország – DORA 2020 – DÖNTŐ
Élő közvetítés a csatorna hivatalos oldalán (regisztrációhoz kötött) vagy ezen a NEM hivatalos csatornán

Horvátország 1993 óta vesz részt az Eurovízión, ettől kezdve 2011-ig a “Dora” névre keresztelt nemzeti válogató segítségével választottak indulót, majd egy kis szünetet követően 2019-ben tértek vissza ehhez a formátumhoz. Bár a tavalyi győztes Roko Izraelben sajnos nem jutott döntőbe, déli szomszédunknál mégis úgy döntöttek, hogy 2020-ban ismét Opatijába viszik a versenyt, ahol 16 előadó lép fel. A győztes személyéről a zsűri és a közönség szavazatai 50-50%-ban döntenek.

A tizenhat döntős:

  1. Elis Lovrić – Jušto
  2. Bojan Jambrošić – Više od riječi
  3. Edi Abazi – Coming Home
  4. Zdenka Kovačiček – Love, Love, Love
  5. Alen Vitasović & Božidarka Matija Čerina – Da se ne zatare
  6. Đana – One
  7. Aklea Neon – Zovi ju mama
  8. Nikola Marjanović – Let’s Forgive
  9. Lorenzo, Dino Purić & Reper iz sobe – Vrati se iz Irske
  10. Marin Jurić Čivro – Naivno
  11. Lorena Bućan – Drowning
  12. Indira Levak – You Will Never Break My Heart
  13. Jure Brkljača – Hajde nazovi me!
  14. Colonia – Zidina
  15. Mia Negovetić – When it Comes to You
  16. Damir Kedžo – Divlji vjetre

20:45 – Izland – Söngvakeppnin 2020 – DÖNTŐ
Élő közvetítésIDE kattintva

Két elődöntő után kialakult a döntő ötfős mezőnye. Az elődöntőkkel ellentétben, ahol kötelező volt anyanyelven énekelni, a döntőben már azt a verziót kell bemutatni, amelyikkel győzelem esetén, a nemzetközi versenyen is szerepelni szeretnének. Így két dal marad izlandi nyelven, hárman váltottak angolra.
A nyertest két körben választják. Első körben a zsűri és a közönség közösen kiválasztja a legjobb két produkciót.
A második körben kizárólagosan a közönség dönt, hogy a kettő közül ki utazhasson májusban Rotterdamba.

Az este folyamán színpadra lép KEiiNO és a Hatari csapata is.

A döntő mezőnye:

  1. Ísold & Helga – Meet Me Halfway
  2. Daði & Gagnamagnið – Think About Things
  3. Nína Dagbjört – Echo
  4. Iva – Oculis videre
  5. DIMMA – Almyrkvi

Oldalunkon a döntősök bemutatásával egy időben elindítottunk egy szavazást, melyben azt kérdeztük, hogy kit látnátok legszívesebben Izland képviseletében a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon.  Ennek a szavazásnak a 2020.02.29. 00:30-as állása alapján olvasóink két nagy táborra szakadtak. A szavazók 40%-a Iva – “Oculis Videre” győzelmét szeretné, 32% pedig Daði & Gagnamagnið és a “Think About Things” diadalmaskodásának örülne. A fennmaradó három döntősre összesen a szavazatok 28%-a érkezett be.

21:00 – Szerbia – Beovizija 2020 – második elődöntő
Élő közvetítés a csatorna hivatalos oldalán (regisztációhoz kötött) vagy ezen a NEM hivatalos csatornán

Ez a hétvége Szerbiában a zenéről szól. Tegnap tartották meg a Beovizija első elődöntőjét, ma jön a második felvonás és holnapi a döntőben már győztest hirdetnek.

Elődöntőnként tizenkét produkciót láthatunk, közülük a legjobb hat kvalifikálhat a döntő adásába.
A továbbjutókról a zsűri és a közönség közösen dönt.

A második elődöntő résztvevői:

  1. LIFT – Samo mi kaži
  2. Bane Mojićević – Cvet sa Prokletija
  3. Balkubano – Svadba velika
  4. Bojana Mašković – Kao muzika
  5. Naiva – Baš, baš
  6. Rocher Etno Band – Samo ti umeš to
  7. Lazar Živanović – Puklo je nebo
  8. Ivana Jordan – Vila
  9. Nenad Ćeranić – Veruj u sebe
  10. Hurricane – Hasta la vista
  11. Ana Milenković – Tajna
  12. Milan Bujaković & Olivera Popović – Niti

22:50 – Portugália – Festival da Canção – második elődöntő
Élő közvetítés IDE kattintva vagy ezen a NEM hivatalos csatornán

Egy héttel ezelőtt ismerkedhettünk meg az első elődöntő mezőnyével. A legjobb négy produkció már kvalifikálta magát a jövő heti döntő adásába. A mai második elődöntő nyolcas mezőnyét is megfelezik, a zsűri és a közönség szavazatai alapján újabb négy énekes csatlakozhat a március 7.-i mezőnyhöz.

A ma esti versenyők:

  1. Dubio feat. +351 – Cegueira
  2. Luiz Caracol & Gus Liberdade – Dói-me o país
  3. Judas – Cubismo enviesado
  4. Kady – Diz só
  5. Elisa Rodrigues – Não voltes mais
  6. Cláudio Frank – Quero-te abraçar
  7. Tomás Luzia – Mais real que o amor
  8. Jimmy P – Abensonhado

(esc-kompakt.de , esc-plus.com , eurofire.me , wiwibloggs.com , eschungary.hu , escbubble.com)

About Author

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top