ESC Hungary

ESC 2020

Görögögország – Stefania – Superg!rl

Az ERT köztelevízió 2020. február 3.-án jelentette be hivatalosan is, hogy belső választással döntöttek indulójukról, aki nem más, mint Stefania Liberakakis (művésznevén Stefania).
A versenyre szánt dal a Superg!rl címet kapta.
A dalszerzői: Dimitris Kontopoulos és az „ARCADE” csapata (Pavlos Manolis, Anastasios Rammos, Diverno, Gabriel Russell), szövegírója: Sharon Vaughn.

Stefania 2002-ben Hollandiában született. A görög gyökerekkel is rendelkező énekesnő karrierje is leginkább Hollandiában indult be.
2013-ban vett részt a The Voice Kids holland verziójában. Ahol a párbaj körben búcsúzott a versenytől. 2016-ban a Kisses lánybanda tagjaként képviselte Hollandiát a Junior Eurovízión. A nyolcadik helyen végeztek a lányok.
2018-ban jelentkezett első szóló dalával, ami „Stupid Reasons“címet kapta. Azóta is folyamatosan jönnek az új dalok, mint például a „Wonder“, „I’m Sorry (Whoops!)“ vagy épp a „Turn Around“.

2020-ban pedig a felnőttek versenyén bizonyíthat Görögország színeiben a májusi versenyen.

Stefania a második elődöntőben énekel a döntőbe jutásért. Sok sikert!

About Author

Görögögország – Stefania – Superg!rl
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top