Azerbajdzsán közszolgálati médiája, az İctimai bemutatta 2020-as eurovíziós képviselőjük, Samira Efendi versenydalát, melynek Cleopatra a címe. A dalban három tradicionális helyi hangszer...
Destiny február elején nyerte meg az X – Faktor második évadát. Ezzel a jogot is megkapta Málta képviseletére a soron következő Eurovíziós...
A Festival da Canção döntőjét március 7.-én rendezték. Ez volt a 2020-as nemzeti válogató utolsó nemzeti döntője. Egészen hajnal 1 óráig kellett...
Vasil idei dala a You (Te), amivel az első elődöntőben lép fel majd az Eurovíziós Dalfesztiválon Rotterdamban. A dal zeneszerzője Nevena Neskoska,...
San Marino indulójának szavazása véget ért, a köztévé bejelentette, hogy Senhit a Freaky (furcsa) című dalával lép fel a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon...
Ritkán láthattunk ilyen izgalmas Melodifestivalen döntőt, mint a mai volt. Az eredményhirdetésnél pattanásig feszültek az idegszálak. Az első és a második helyezett...
Tegnap este Finnországban is megtartották a nemzeti döntő adását. A zsűri és a közönségszavazatok 50-50%-ban döntöttek a nyertes személyéről. Tavaly a „Look...
Már régóta tudjuk, hogy 2020-ban VICTORIA képviseli Bulgáriát, de Tears Getting Sober című dalát csak most hozták nyilvánosságra. Lukas Oscar és Cornelia...
A Dansk Melodi Grand Prix döntőjében eldőlt, hogy a Tanne Amanda Balcells és Benjamin Rosenbohm alkotta duó a Ben & Tan képviselheti...
Ciprus köztévéje idén is belső választással jelölte ki Eurovíziós képviselőjét. Választásuk az 1996-os születésű görög és amerikai gyökerekkel is rendelkező Alessandro Rüttenre...
Vincent Bueno képviseli idén májusban Ausztriát az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ezt már tavaly decembertől tudjuk. De „Alive” című dalát, amit májusban színpadra visz,...
Idén is belső választással nevezték ki Írországban az Eurovíziós képviselőjüket. Egészen mostanáig nagy volt a titkolózás a választottal kapcsolatban. Csak a kreatív...
Még januárban jelentették be, hogy Jeangu képviseli idén Hollandiát. De Grow című versenydalára egészen mostanáig kellett várni. A Grow című dal a...
Svájc pontosan tíz év elteltével a 21 éves Gjon’s Tears előadásában idén újra francia nyelvű dalt küld az Eurovízióra. Dalának címe Répondez-moi...
A jeruzsálemi születésű 19 éves Eden Alene nyerte a „Rising Star” zenés tehetségkutató műsor izraeli változatát, ezzel a jogot az ország képviseletére...
Grúzia idén is egy tehetségkutató verseny nyertesét küldi képviselőjeként az Eurovíziós Dalfesztiválra. A tíz hetes műsorfolyam Tornike Kipiani győzelmével zárult. Tornike egy...
Múlt hétvégén tartotta meg Szerbia a hagyományosnak mondható Beovizija 2020 elnevezésű nemzeti döntőjét, ahol a pénteki és szombati elődöntők után vasárnap 12...
A román TVR televízió még február elején jelentette be, hogy változtat a nemzeti döntő formátumán. Belső választással döntötték el, hogy a 20...
Az ERT köztelevízió 2020. február 3.-án jelentette be hivatalosan is, hogy belső választással döntöttek indulójukról, aki nem más, mint Stefania Liberakakis (művésznevén...
Tegnap este rendezték meg Horvátországban a Dora 2020-as versenyét. A zsűri és a közönség közösen választotta ki Eurovíziós képviselőjüket. Az az érdekes...