ESC Hungary

ESC 2020

Románia: Roxen – Alcohol You

A román TVR televízió még február elején jelentette be, hogy változtat a nemzeti döntő formátumán.
Belső választással döntötték el, hogy a 20 éves Roxen képviseli Romániát a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

Larisa Roxana Giurgiu, azaz Roxen hét éves korában kezdte az éneklést. Az igazi zenei áttörést tavaly érte el, mikor a „You Don’t Love Me“ című dala megjelent. Dalával a rádiós lejátszási listák harmadik helyét szerezte meg. Pillanatnyilag a harmadik legtöbbet játszott énekesnő a román rádiókban. A YouTube csatornáján „You don’t love me“ című dala összesen több mint 8 millió, míg „Ce-ti Canta Dragostea“ dala 12 millió megtekintésnél jár.

Az énekesnő öt dalt adott elő a mai műsorban. Az öt dal közül a közönség és a zsűri közös döntése alapján az „Alcohol You“ című dala bizonyult a legjobbnak, így Roxen a májusi verseny első elődöntőjében ezt a dalt fogja énekelni. Gratulálunk!

(esc-kompakt.de , eurovision.tv)

About Author

Románia: Roxen – Alcohol You
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top