Felvirradt ez a nap is! Ma este elindul a versengés a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál trófeájáért! A 37 résztvevő ország küldöttjei közül ma este az első elődöntőben 15-en fognak fellépni, közülük a legjobb 10 kerül a szombati nagydöntőbe. Magyarország már sorozatban 4. alkalommal nem vesz részt a fesztiválon, magyar tévé sem fogja közvetíteni, viszont élőben követhető az idei verseny mindhárom fordulója (első elődöntő kedden, második elődöntő csütörtökön és a nagy döntő szombaton) az Eurovízió YouTube csatornáján. Sőt, idén új fejlesztésként a magyar nézők is részt vehetnek a szavazáson a www.esc.vote hivatalos szavazó oldalon keresztül!

A fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy mivel világszerte vannak rajongói az Eurovíziónak, megadják a szavazási lehetőséget azoknak a nézőknek is, amely országok köztévéi nem neveztek versenyzőt. Így a magyar nézők számára is megnyílik a lehetőség a véleményük kinyilvánítására. Így a magyar nézők szavazatait is egy külön „virtuális ország” szavazataihoz sorolják, aminek a Rest of World, vagyis a Világ többi része nevet adták. A szavazás akkor is emelt díjas, ha egyébként részt vett volna Magyarország a versenyen, a szavazás díja 0,99 Euró lesz. A szavazás egyébként vagy sim kártya, vagy bankkártya beazonosításon alapul azért, hogy a résztvevő országok ne tudjanak saját magukra szavazni, ne legyen kijátszható a szavazási rendszer.
Az összes szavazáson résztvevő ország szavazási lehetőségei (Magyarországra a Rest of World sor vonatkozik, a Románia és Portugália közötti sorban):

Az első elődöntő résztvevői:
01 Norvégia: Alessandra – Queen of Kings
02 Málta: The Busker – Dance (Our Own Party)
03 Szerbia: Luke Black – Samo mi se spava
04 Lettország: Sudden Lights – Aijā
05 Portugália: Mimicat – Ai coração
06 Írország: Wild Youth – We Are One
07 Horvátország: Let 3 – Mama ŠČ!
08 Svájc: Remo Forrer – Watergun
09 Izrael: Noa Kirel – Unicorn
10 Moldova: Pasha Parfeni: Soarele și luna
11 Svédország: Loreen – Tattoo
12 Azerbajdzsán: TuralTuranX – Tell Me More
13 Csehország: Vesna – My Sister’s Crown
14 Hollandia: Mia Nicolai és Dion Cooper – Burning Daylight
15 Finnország: Käärijä – Cha Cha Cha
2023.05.09 kedd 21:00
Eurovíziós Dalfesztivál 2023 – első elődöntő
Élő közvetítés Liverpoolból
Élő közvetítés linkje: https://www.youtube.com/watch?v=RZFoFiasrE0
Szavazási oldal (0,99 EUR/szavazat): https://www.esc.vote
About Author
