A Dal 2018

Maya ‘n’ Peti: Miután összejöttünk, kipróbáltuk, milyen lenne közösen zenélni

A Maya ’n’ Peti formáció 2016-ban alakult. Tagja a ByTheWay-ből megismert Szikszai Péter és Szalma Annamária. A fiatal énekesekkel sikerült felvenni a kapcsolatot és válaszoltak néhány kérdésre.

 

Peti, Téged már mindenki ismer. Az X-Faktorban példa nélküli sikert értetek el a volt zenekaroddal, rövid időn belül egy egész ország ismert Titeket. Azonban Maya, Te ismeretlen vagy számunkra. Mit kell rólad tudni?

Maya: Szegeden születtem 1996. január 22.-én. Egészen kicsi korom óta énekelek, hiszen mindig is nagyon szerettem azokat a dalokat, amiket a szüleim hallgattattak velem és a bátyámmal. 9 évesen kezdtem el énekversenyeken indulni, ahol mindig sikerült az első három helyezés valamelyikén végeznem. 2010-ben kezdtem el klubkoncertezni az apukám zenekarával, a Volvox-szal, amelyben azóta is vokálozom. Mivel kedvelem a latin-jazz jellegű dalokat, ezért megalapítottam a Maya Soul nevezetű formációm, ami kiváló session zenészekből tevődik össze.

Hogyan alakult meg a formáció? Honnan ismeritek egymást? Mióta zenéltek együtt?

Peti: Először a 2012-es X-Faktor táborában találkoztunk. 2016-ban amikor bejutottunk csapatommal, a ByTheWay-jel A Dal-ba a Free to fly című dalunkkal, amikor vokalistákat kerestünk. Emlékeztem Mayára hogy nagyon szimpatikus, jó hangú és csinos volt még mikor találkoztunk, ezért megkerestem Facebook-on és megkérdeztem, hogy lenne-e kedve szerepelni velünk. A Dal-os interjúk során Ya Ou és Bence gyakran viccelődtek azzal, hogy közöttünk biztosan van valami. Akkor még nevettünk rajta, de később valóban így alakult. Miután összejöttünk, kipróbáltuk, milyen lenne közösen zenélni. Nagyon hasonló a zenei ízlésünk és jól megy a hangunk egymáshoz, még Maya apukája is (aki zenész) azt mondta, hogy nagy jövő áll előttünk, így hát belevágtunk és létrehoztuk a Maya ‘n’ Peti-t 2016 tavaszán.

Kik vannak hatással a zenei tevékenységetekre? Ki a kedvenc zenészetek?

Maya: Elsősorban Szalma Ernő, az apukám volt a legnagyobb hatással a zenei tevékenységemre. Ezen felül Alicia Keys, Mariah Carey és Till Brönner. A kedvenc zenészeim szintén ők.
Peti: Rám nagy hatással volt Jamie Winchester, Mester Tamás és egy pár éve Ed Sheeran lett a legnagyobb kedvencem. Miatta kezdtem el a loop pedállal való foglalkozást.

Mennyire követitek az Eurovíziót? Vannak kedvenc előadóitok, dalaitok a versenyről?

Maya és Peti: Minden évben követjük az Eurovíziót. Az abszolút nagy kedvencünk Alexander Rybak a Fairytale című dalával. Magyar előadók közül pedig Kállay Saunders Andrástól a Running és Freddietől a Pioneer.

Miről szól a dalotok? Hogyan született meg? Kimondottan A Dalra íródott?
Peti: Maya tesója (Szalma Edvárd) átjött hozzám több dalötlettel, de amikor ezt meghallottam, azt mondtam, hogy az összes többit tegyük félre és ezzel foglalkozzunk kizárólag. Innentől kezdve elkezdtük meghangszerelni és plusz szöveget, illetve dallamrészletet írni hozzá. Felmerült az ötlet, hogy duettet csináljunk, ami elég kézenfekvő volt révén, hogy én Mayával együtt duettezek és amúgy is Edynek a húga. Neki nagyon tetszett az ötlet. A dalt amúgy nem a versenyre írtuk, de amikor megtaláltam a hirdetést, akkor tudtam, hogy nevezünk ezzel a dallal.
A Nekem Te című dalunk a vágyódásról és a szerelemről szól. Ha két ember igazán szereti egymást, nincs az a távolság és az az akadály, ami meggátolja őket abban, hogy egymáséi legyenek.

Mivel készültök a színpadra? Már van elképzelésetek a színpadképről?

Maya: Egy igazán letisztult és idilli színpadképpel készülünk, a többit pedig majd megláthatják a nézők, amennyiben megnézik a műsort!

A jövőre nézve milyen terveitek vannak?

Peti: Nagyon szeretnénk a 2018-as év végére egy albumnyi zenét összehozni. Szeretnénk egy olyan átfogó dalciklust megalkotni, ami bemutatja a párkapcsolatok szépségét és olykori nehézségeit is. Ezen felül szeretnénk még többet koncertezni és megismertetni magunkat a hazai közönséggel.

Mit üzentek az eschungary.hu olvasóinak?

Maya és Peti: Kövessék figyelemmel az idei műsort, mert sokrétű és izgalmas zenékkel találkozhatnak és természetesen számítunk a nézők támogatására.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk A Dalban!

 

Január 17-én vagy 18-án jelenik meg a YouTube-on videoklip, addig itt hallgathatjátok meg a Maya ‘n’ Peti versenydalát:

 

(eschungary.hu, mediaklikk.hu)

Hozzászólások
Ugrás