Napi Eurovízió 2017: Ciprus

Ciprus a 2014-es versenyt kihagyta, majd ezt követően bár mindkét évben bejutott a döntőbe, a ponttábla jobb oldalán végzett (2015-ben a 22., 2016-ban a 21. helyen). A kis szigetorszég idei képviselője Hovig, dalának címe pedig Gravity (Gravitáció).
Hovig örmény felmenőkkel rendelkező, de ciprusi születésű énekes-zeneszerző. 16 évesen kezdte el zenei pályafutását, különböző klubbokban lépett fel, majd egy idő után elismert énekessé vált Cipruson. Miután abbahagyta marketing tanulmányait, jazz zenét kezdett el tanulni a European University of Nicosia-n.
2009-ben részt vett az X-Faktor görög kiadásában. 2010-ben és 2015-ben is próbálkozott a ciprusi nemzeti döntőn, mindkét alkalommal a döntőig jutott, de nem jött össze az álma, hogy Ciprust képviselhesse az Eurovíziós Dalversenyen. Idén a CyBC belső kiválasztás mellett döntött és Hovigra esett a választás. A ciprusi dal társszerzője az a Thomas G:son, aki megannyi Eurovíziós sláger mellett Loreen 2012-es nyertes dalát, az Euphoriát is szerezte.
Dalszöveg elemzés: Hovignak nem számít, hogy hova megy a párja, akár a szél is téphet, de ragaszkodik hozzá, hogy ő lehessen számára a gravitáció. Ő az orvosság, a hős, aki mindig párja mellett lesz és sosem hagyja el. Ám nem elégszik meg azzal, hogy ő a gravitáció, hanem felkínálja azt is, hogy csak neki fog élni és mindig el fogja kapni, amikor zuhan. Ő szeretne párja szárnya lenni, ami segíti, hogy megérintse az eget – azonban a tériszonyon kívül a legmélyebb tengerektől sem fél, akárhova megy a lány, mindig ott lesz mellette.
Személyes vélemény: Kellemes, ragadós és dúdolós popdal, egy jó kiállású énekessel megfűszerezve. A döntőben biztos vagyok, de hogy ott sikerül-e a top10-be bekerülni, affelől vannak kétségeim. Thomas G:son neve és dalai bár elismertek az Eurovíziós berkeken belül, de a tavalyi ciprusi dal, az Alterego, melyet szintén ő szerzett, sem végzett még a legjobb 20 között sem.
Forrás: eurovision.tv
About Author
