ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Portugália

Cláudia Pascoal Gondomar városában él, élete hatalmas részét képezi a zene. 15 éves kora óta gitározik, zenei karrierjét utcazenészként kezdte.

2015-ben tűnt fel először tévés tehetségkutatóban, majd két évre rá a The Voice portugál kiadásában ismét szerencsét próbált, ahol egészen a döntőig jutott. Az éneklés mellett a CurtoCircuito című tinédzsereknek szóló talkshow-t házigazdája is volt. Jelenleg van egy saját zenekara, mely a MORHUA nevet viseli.

Cláudia mellett a színpadon vokalistaként feltűnik dalának szerzője, Isaura is. Isaura 2014-ben tűnt fel először a zenei színen, azóta több zenésszel dolgozott már együtt, számos fesztiválon vett részt énekesként. Debütáló albuma Human címmel idén áprilisban jelenik meg.

A dal melankólikus hangulata sejteti, hogy a szöveg témája nem túl vidám. A szöveg egy szeretett valaki elvesztéséről szól, valakiről, aki ezen a világon mindennél többet jelentett. Cláudia a refrénben arról énekel, hogy tovább fogja gondozni ennek a szerettének virágoskertjét, ami ebben az esetben az emlékek őrzését, ápolását jelenti.

(eurovision.tv)

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top