ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Szlovénia

Szlovénia nem tartozik az Eurovíziós Dalfesztivál legsikeresebb országai közzé. Eddigi legjobb eredményük két alkalommal a 7. hely (1995 és 2001). A 2008-as két elődöntős rendszer bevezetése óta 3:7 azon évek aránya, amikor döntőbe jutottak és amikor nem. Tavaly a visszatérő Omar Naber elődöntőjének 17. helyén végzett, idén Lea Sirken a sor, hogy bizonyítsa rátermettségét.

Lea Sirk már korán, mindössze 5 évesen elkezdte zenei tanulmányait Szlovéniában. 2001 és 2007 között megannyi nemzeti és nemzetközi versenyen indult, ahol jellemzően előkelő helyeken végzett.

Genfben végezte tanulmányait a Zenei Konzervatóriumban, ahol több hangszeren is megtanult játszani és több különböző szeminárium aktív látogatója volt Európa szerte. Már mestertanulmányait is befejezte Music Perfomance specializáción. Iskolás évei alatt vált biztossá, hogy énekes akar lenni – 2005-ben el is nyerte a legígéretesebb fiatalnak járó díjat. Ezt követően még több fesztiválon vett részt. 2009-ben és 2010-ben is megmérettette magát a szlovén nemzeti válogatón, az EMA-n.

Ő sem maradhatott ki a Magyarországon is óriási sikert arató Sztárban sztár szlovén verziójából, ahol rengeteg híres előadóként lépett fel, köztük a 2017-es verseny győzteseként, Salvador Sobralként is.

Azon túl, hogy 2009-ben és 2010-ben nem sikerült kijutnia a versenyre, tulajdonképpen már van tapasztalata a verseny körüli légkörről: 2014-ben Tinkara Kovač, illetve 2016-ban ManuElla mögött vokálozott. A fiatal énekesnő két kislány anyukája és a gyermeknevelés mellett aktívan építi szólókarrierjét – ahogyan az a fentiekből is látható.

Dalának címe a Hvala, ne!, aminek jelentés: Köszönöm, nem! A dal arról szól, hogy nem szabad a lelkünket mindenkinek eladnunk és igenis át kell gondolnunk, hogy mire is mondunk igent.

Személyes vélemény: Kedvelem a dalt, tetszik, hogy modern, habár kissé (vagy nagyon?) repetitív a refrénje, ami egy idő után unalmassá válhat. Vallom, hogy egy megfelelő színpadképpel lehet belőle döntős dal, illetve ehhez az is hozzásegíti Lea-t, hogy a gyengébbik, 2. elődöntőben szerepel.

(eurovision.tv)

Hozzászólások
Ugrás