A norvégok 1960 óta vesznek részt az Eurovízión: az évek során 3 alkalommal győztek (1985, 1995 és 2009). Ami ezt kissé beárnyékolja, hogy 11 olyan év volt, amikor az utolsó helyen végeztek előadóik, ebből négyszer 0 ponttal. Tavaly a közismert Alexander Rybakot küldték, azonban hiába végzett elődöntőjének első helyén, a döntőben csak a 15. helyet csípte el, így neki sem sikerült megismételnie korábbi sikerét (mint sok más visszatérő előadónak sem). Idén a KEiiNO csapat indul Norvégiából, daluk címe Spirit in the sky.
A KEiiNO egy 3 tagot számláló formáció. 2018-ben alapította Tom Hugo, Fred Buljo és Alexandra Rotan. Fred-t leszámítva mindkét másik előadónak van köze az Eurovízióhoz is…
Alexandra Rotan, a csapat hölgy tagja a tavalyi MGP-n, a norvég válogatón a harmadik helyén végzett a Stella Mwangival közös duettjével. (Partnere, Stella 2011-ben már képviselte Norvégiát az Eurovízión, ám akkor nem aratott osztatlan sikert, az elődöntőben maradt.) Alexandra sikerét részben ennek a duettnek, részben pedig a junior MGP-nek és a norvég Idolnak köszönheti. Alan Walkerrel sokat dolgozott együtt, több alkalommal is volt vokálosa és járt vele fellépéseire.
Fred Buljo részt vett a 2008-as Norway’s Got Talent tehetségkutató műsorban, akkor még a Dulove Duottar számi rap-csapat tagjaként. Azóta már több nagy skandináv és orosz fellépésen van túl, és a számi zenei élet kihagyhatatlan és legismertebb alakja. A dalban ő énekli azokat a spirituális hangzású részeket.
Tom Hugo Hermansen dalszerző és egyben énekes is, Ázsia szerte több népszerű popdal is az ő nevéhez köthető. Előadóként Norvégiában és Németországban is sikeres, de az Eurovíziót követőknek is ismerős lehet: 2013-ban és 2018-ban is részt vett a norvég válogatón. K-pop rajongók figyelem: több ilyen stílust képviselő csapatnak is írt már számokat, például az EXO, a SHiNee, a TVXQ vagy éppen a német Y’akotonak.
Daluk címe a Spirit in the sky (Szellem az égen), mely egy számi hiedelmen alapszik, miszerint a természet segít a nehéz időkben. A dal létrejöttében közrejátszott a finn slágergyáros Henrik Tala, a német producer R. Scharmann és Alexander Olsson dalszövegíró is. A trió dala a norvég játszási listákat már meghódította, most Európán van a sor.
Biztosan nem maradsz velem az éjszakában? Maradj velem, gyere közelebb. Elmehetsz, ha felkel a nap, de éjszaka csak maradj itt.
Személyes vélemény: első hallásra is (mielőtt még ezt választották a norvégok) megtetszett a dal. Pop-dal, de a jobbik fajtából, egy csipetnyi fűszerrel. A döntőbe jutásban biztos vagyok, ha egy ütős színpadképet raknak össze, egy újabb top 10 helyezést is hozhat nekik Tel Aviv.
(eurovision.tv)
About Author
