ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Németország

Németország az idei évben hat jelölt közül választott versenyzőt a torinói Eurovízióra. A nézők a nemzeti döntőn végül Malik Harrist választották, aki Rockstars című dalával képviseli országát a májusi megmérettetésen. Németország legutóbb 2019-ben választotta meg nemzeti döntőn a képviselőjét.

A döntés végül kizárólag közönségszavazással született meg. A dalokra leadott szavazatok két részre oszlottak: az első részük a nemzeti döntő estéjén leadott telefonos és SMS-szavazatok, a második pedig az előzetes online szavazás voksai.

Noha nem ő lett az online szavazás győztese, Malik Harris a televíziós szavazás révén került a csúcsra. Meleg, melankolikus refrénje, amely a verzékben rappeléssel színesedett, meggyőzte az otthoni nézőket az élő műsor során. A nemzeti döntő online szavazásának győztesei Mael & Jonas csak a harmadik helyen végeztek a televíziós szavazáson, így összesítettben a második helyre kerültek.

Malik egy német-amerikai popénekes, rapper és dalszerző. Napokkal azelőtt, hogy megnyerte a német nemzeti döntőt, így nyilatkozott:

„Nagyon büszke lennék, ha a zenémmel Németországot képviselhetném a nemzetközi porondon. A Rockstarsban kifejtem az érzéseimet, és alig várom, hogy élőben előadhassam a dalt és megosszam a nagyközönséggel. Ez egy olyan dal, amely hihetetlen személyes jelentőséggel bír számomra, és reményt ad ezekben a nehéz időkben, miközben megmutatja az embereknek, hogy mindannyian egy csónakban evezünk.”

Malik Németországban, Landsberg am Lech közelében nőtt fel. Nagyon muzikális családból származik: „A nagyapám operaénekes volt, a nagymamám zongoraművész, apám pedig többféle hangszeren játszik és csellót tanít”. Malik első kislemezei, a Say The Name (2018) és a Welcome to the Rumble (2019) slágerek voltak mind a listákon, mind a streaming platformokon. Első önálló turnéját 2019 májusában kezdte. Olyan nemzetközi előadók előzenekaraként is nyújtott nyitóprodukciót, mint James Blunt, Alex Clare, Jeremy Loops, Tom Odell és LP. Debütáló albuma, az Anonymous Colonist 2021 augusztusában jelent meg.

A német nemzeti döntő másik fénypontja Jamala megható fellépése volt, akit az ARD német műsorszolgáltató hívott meg, hogy énekelje el a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalát, az 1944-et.

(eurovision.tv és wiwiblogs.com)

About Author

Napi Eurovízió 2022: Németország
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top