ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió 2023: Svédország

Svédország egyike azon országoknak, akik már több, mint 60 alkalommal vettek részt az Eurovízión – már 1958 óta versenyeznek. Összesen 6 alkalommal győzedelmeskedtek, legutóbb 2015-ben Måns Zelmerlöw Heroes című dalával. Az elődöntős rendszer bevezetése óta mindössze egyetlen alkalommal maradtak ki a fináléból, még 2010-ben. Indulóik rendre a dobogós helyek egyikéről jutnak a döntőbe, ahol 2014 óta rendszeresen a top10-ben végeznek, 2021-et kivéve. Idén egy olyan előadó nyerte el újra a svédek képviseleti jogát, akinek köszönhetően már járt az országban a nemzetközi verseny – a 2012-es bakui megmérettetés aranyérmese, Loreen indul újra, dalának címe pedig a Tattoo (Tetoválás).

Az 1983-as születésű Lorine Zineb Nora Talhaoui, művésznevén Loreen már 2023 előtt is próbálkozott a Melodifestivalen című műsorban, a svéd nemzeti válogatón. 2016-ban beválasztották a Statements-el a 2017-es verseny induló közzé. Bár az elődöntős akadályt sikerrel vette, nem a döntőbe, csak a második esély döntőbe jutott (Andra chansen), ahol Anton Hagman-nal szemben alulmaradt.

2017 nyarán megjelent új kislemeze, a Body, mely a Ride című albumon is helyett kapott 2018 novemberében. A 2020-ban megjelent Eurovíziós filmben is feltűnt más korábbi Eurovíziós nyertesekkel karöltve.  2021 márciusában megjelent első önállóan írt svéd nyelvű dala, a Sötvattentårar, és még ugyanebben az évben turnézni is volt.

2022 novemberében jelentették be, hogy legújabb dala, a Tattoo (Tetoválás) bekerült a Melodifestivalenbe, így az énekesnő a My heart is refusing me, az Euphoria és a Statements után immáron negyedik alkalommal küzdhetett meg a legjobb svéd előadókkal és dalaikkal. Az elődöntős előadása közben egy környezetvédelmi aktivista a színpadra ment, ezzel megzavarva a műsort és Loreent, aki így újra lehetőséget kapott arra, hogy előadja dalát. A dal megjelenése után rögtön az első helyen nyitott a svéd lejátszási listákon. A márciusban rendezett döntőn 177 ponttal ő győzött, így ismét elnyerte a jogot Svédország képviseletére, ezúttal a liverpooli versenyen.

A Tattoo egy szerelemről szóló könnyed, táncolásra és éneklésre invitáló popdal. Loreen tudja, hogy megtalálta az igazit, ám nem a megfelelő időben. Nem szeretné, hogy ez legyen a szakítás pillanata, de tudja, hogy eljön még az a nap, amikor újra találkoznak, hogy beteljesedjen szerelmük. A fájdalmat az okozza, hogy partnere tetoválásként tapad rá.

„Nem akarok menni, de mindketten tudjuk: ez nem a mi időnk. Eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk az újra találkozásig. Mert ez nem a vég, eljön majd a nap, amikor megtaláljuk utunkat. Hegedűk szólnak, az angyalok sírnak – amikor a csillagok állása megfelelő, én ott leszek. Nem, nem érdekelnek mások: én csak azt szeretném, hogy szeressenek és én miattad aggódok: tetoválásként tapadsz rám. Nem, nem aggódok a fájdalom miatt, tűzön-vizen keresztül megyek csak, hogy közelebb kerüljek hozzád.”

Személyes vélemény: Én nagyon kedvelem Loreent és már kívülről fújom a Tattoo szövegét is. Afelől nincs kétségem, hogy döntőzni fog, sőt, ha olyan a csillagok állása, akkor nem csak szerelmét fogja újra látni, de akár egy újabb Eurovíziós trófeát is magáénak tudhat. A dalszöveg fordítása közben jöttem rá, hogy mintha tavaly Cornelia Jakobs is valami hasonlóról énekelt volna – és valóban így volt.

(eurovision.tv, wikipedia.org)

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top