ESC Hungary

Napi Eurovízió 2023

Napi Eurovízió 2023: Szerbia

Szerbia az egykori Jugoszlávia részeként már 1961 és 1991 között is részt vett a versenyen, önállóan pedig 2007 óta versengenek. Szerencsések voltak, ugyanis ekkor rögtön meg is nyerték az Eurovíziót a Molitvával. Az elődöntős rendszer bevezetése óta mindössze 3 alkalommal estek ki előadóik az elődöntők során. Tavaly Konstrakta az In corpore sano-val elődöntőjének harmadik helyén végzett, míg a fináléban épp a top5-be jutottak. Idén Luke Black került kiválasztásra Szerbia képviseletére, aki a Samo mi se spava (Csak aludni akarok) dallal utazott ki Liverpoolba.

A 30 éves Luka Ivanović, művésznevén Luke Black szerb származású énekes és dalszövegíró. Ő volt az első olyan szerb énekes, aki leszerződött az Universal Music Group-al – így jelent meg Thornes debütáló albuma 2015 telén. Nevéből a Luke a Luka név angol változata, a Black pedig onnan származik, hogy tinédzserként 40 napnyi gyászt tartott a szerb zenei élet halála gyanánt.

Luke 2016-ban kijött dalát, a Demons-t beválasztottak a lehetséges szerb Eurovíziós dalok közzé, ám végül az RTS Sanja-t küldte a Goodbye (Shelter) című dallal. 2021 áprilisában függetlenként megjelentette a „A house on the hill”-t, ami az F23.8 albumának egyik dala lett. 2023 januárjában jelentették be, hogy beválogatták a Pesma za Evroviziju ’23-ba, a szerb eurovíziós válogatóba. Érdekesség, hogy a döntőben sem a zsűrinél, sem a közönségnél nem ő nyert (mindkettejüknél második helyen végzett), ám összesített pontszáma alapján ő végzett elől és így elnyerte a jogot országa képviseletére.

A nyíltan meleg előadó 2018-ban költözött Londonba. 2022-ben kapta meg mesterdiplomáját „music production” szakon az egyik brit egyetemen. Luke jelenleg is Londonban él, ahol grafikusként dolgozik egy lemezkiadónál.

A dal elmeséli, hogy Luke megpróbál elmenekülni a valóságból, maga mögött hagyva a földön dúló erőszakot, háborút és vírust. Bár ég a föld, ő csak szeretné átaludni ezt az egészet. A mű szövegében többféle játékból vett utalások is vannak: „Nem akarom kiválasztani a harcosom. Ki veszi át felettem a hatalmat?”. Amikor Luke a „Hello?” részt énekli, akkor nincs senki, aki válaszolna neki. A „game over” egyfajta ima ahhoz, aki átvette felette az uralmat, hogy engedje ki ebből a borzalmas játékból, azaz az életből.

„Baby, nézd ahogy a föld lángba borul. Ez csak egy játék nekem. Nem akarom kiválasztani a harcosom. Ki veszi át felettem a hatalmat? Hello? Csak aludni akarok. Alvás (megyek aludni). Örökre aludni akarok, jobban szeretem, ha álmodok. Örökre aludni akarok, amíg a föld ég. Csak be akarom csukni a szemem és így túllépni. (…) Háború, erőszak, düh, vírus (…) a hangok elnémítva, fegyverek, zavargások, a józan ész alszik, mialatt a föld ég.”

Néhány hallgatásra szükségem volt, hogy megkedveljem Luke igen modernre sikeredett dalát. Kifejezetten tetszik a dal mondanivalója, végre egy olyan mű, ami nem a szerelemről szól. Konstrakta tavalyi ötödik helyezését szerintem nem fogja elérni, de a döntőbe biztosan be fog jutni. Ti mit gondoltok a Samo mi se spava-ról?

(wiwibloggs.com, wikipedia.org, eurovision.tv)

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top