ESC Hungary

Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió 2016: Macedónia

Macedónia: Kaliopi (c) Kristijan Teodorov

Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

Idén Macedóniát a nemzet egyik legnagyobb rock- és popsztárja, Kaliopi képviseli. Nem csak a hazájában, de a balkánon is igen népszerű, könnyen felismerhető gazdag hangszínéről és eredeti előadásiról. Több sláger szerzőjeként magad elvárásokat állított fel és mély nyomot hagyott Macedónia és a balkán zenei világában.

Az első sikereket és a népszerűséget még a Jugoszláviában Romeo Grillel alapított alapított Kaliopi együttessel érte el. 1999-ben kezdte el szólókarrierjét, azóta számos sláger fűződik nevéhez, több díjat és elismerést tudhat magának.

Az MKRTV felérésére 2012-ben képviselte Macedóniát az Eurovízión Crno i belo című dalával, amivel több év után a döntőbe jutatta országát. Rome Grillel való közös munkája 2012 után folytatódott, Melem címmel megjelent egy új albuma, amiről három dalt ki is adtak 2013-ban.

Hogy ki is pontosan Dona, az nem derül ki a dalszövegből. Annyi biztos, hogy ő az, aki erőt és fényt ad, aki mindig árnyéként követ minket és velünk van. Neki köszönhetünk mindent, miatta tudjuk, hogy hová tartozunk, hol ér minket a boldogság.

Számomra ez egy végtelenül unalmas és ódivatú dal. Nem ezen a vonalon kéne a macedónoknak próbálkozni, voltak nagyon jó dalaik a versenyen.

About Author

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top