ESC Hungary

A Dal 2019

Petruska reakciója az MTVA döntésére

Petruska András, A Dal 2019 döntőjéből kizárt versenyző a Facebook oldalán reagált A Dal 2019 második elődöntőjének végétől máig húzódó eseményekre. A közmelényének végére írta, hogy szabadon felhasználhatjuk az írását, ha meg szeretnénk ismertetni a nagyközönséggel az ő szempontjait is. Hát íme!

KÖZLEMÉNY

Szombat este egy kedves barátom meglepetés születésnapi bulijának emelkedett pillanatába csapott villámként az MTVA híre. Döbbent telefonváltások következtek a többi versenyzővel, a tv műsor záró perceiben egy döntőnyi muzsikusra sikerült ráijeszteni. Miért most került ez elő? Nem vi zsgálnak át alaposan mindent már a beválogatások alkalmával jó füllel és szoftverrel? – tettük fel egymás között a kérdéseket.

Aztán jött a hétfő reggel. A műsorpróbán már zenélésre készen, bedrótozva álltunk a színpadon, amikor a stáb félrehívott, hogy szeretnének velem beszélni. Megosztották velem az előző nap befutott szakértői véleményt, ami szinte sokkolt. Mivel a dalom a popzenében használt 3 legalapvetőbb dúr hármashangzatra épül, és a blues zenékre is jellemző shuffle ritmusban van, ha valaki minden áron találni akar valamit, könnyen fog. Ez azonban nem jelent automatikusan plágiumot. A szakértői véleményt elolvastam, a műsorkészítők döntését tisztelettel tudomásul vettem. Mindezzel együtt vitatkoz om az ítélettel. Nem kívánom visszaküzdeni magam A Dal 2019 mezőnyébe, azonban nem hagy nyugodni, hogy dalszerzőként egy ilyen méltatlan helyzetbe kerültem.

Ha forrásokat keresünk, a Help Me Out of Here-t Zimbabwe és Malawi tradicionális tánczenéinek hangulata inspirálta, és nem árulok el nagy titkot, hogy távolról sem én vagyok az egyetlen, aki innen merít. Az, hogy hasonló forrásból esetlegesen hasonló érzetű nyugati popdal születik, nem precedens nélküli, és olykor tudat alatt is létrejöhet egy szerencsétlen együttállás, bár le kell szögeznem, a szakértői véleménnyel a hangulati hasonlóság elismerése mellett továbbra sem értek egyet.

Jelenleg le vagyok sokkolva, szomorú vagyok, és korántsem a műsorban való szereplésem elvesztése miatt. Átgondoltan igyekszem építeni a szakmai életem, folyamatosan arra törekszem, hogy a dalaim mondjanak valamit, össze tudjunk általuk kapcsolódni, és nem mellesleg folyamatosan olyan zenei kifejezőeszközökkel kísérletezem, amivel talán színfolt lehetek az ország popkulturális palettáján. Nincs könnyű dolgom magammal, amikor hosszan ülök egy-egy dallam, vagy szöveg fölött, de mindig azt igazolja vissza élet – gondoljunk csak a Dalos zsűri szép szavaira is -, hogy megéri ez a befektetés. Egy kicsit az ebbe vetett erőm tört meg, remélem, csak időlegesen.

Nos, ha nem Dal, akkor új lemez, új koncertek várnak, ebből igyekszem töltekezni (és most átnéztem minden számomat, hogy ne érje szó a ház elejét).

Köszönöm, ha mellettem álltok ebben
Andris

(Petruska Facebook oldala)

Hozzászólások
Ugrás