
Vavra Bence számára már nem idegen A Dal színpada, mivel 2016-ban a ByTheWay tagjaként kétszer is sikerült előadnia a Free to Fly című dalukat. Idén azonban egyedül áll színpadra. Új dala a Satellites már a műsor előtt sokak kedvencévé vált. Az első akadályt sikerrel is vette, a válogatóból sikerült az elődöntőbe jutnia. Sikerült kapcsolatba lépni Vele és készségesen válaszolt a kérdéseimre.
Amikor megláttam először, hogy Ceasefire X, azt hittem, hogy egy zenekarról van szó. Aztán láttam, hogy ez bizony a Vavra Bence. Honnan ez a név?
A Ceasefire X igazából egy projektnév, se nem a saját művésznevem, se nem egy zenekar neve, ugyanis több formációban fogunk fellépni a jövőben. Lesz dj set, lesz élőzenekar, lesz akusztik. A név onnan jött, hogy leültünk két barátommal és összeírtunk dolgokat amik rólam jutnak az eszünkbe. Mivel a hangzásvilága a lemezemnek elektronikus ezért egy kicsit futurisztikus nevet szerettünk volna találni. A Ceasefire tűzszünetet jelent, elvileg békés a személyiségem.
Most kezdted el építeni a szólókarriered. Milyen a fiúk nélkül énekelni?
A szólókarrieremet nagyjából egy fél éve kezdtem el építeni, dolgozok a saját lemezanyagomon, már két számom meg is jelent. A fiúk nélkül teljesen más, vannak jó oldalai és természetesen néha érződik a hiányuk.
Kik vannak hatással a zenei tevékenységedre?
Tudni kell rólam, hogy elég sokfajta zenét hallgatok. Sőt, szinte mindent hallgatok, kivéve a nagyon durva ordibálós metál zenét. De mostanában legfőképpen Zedd és a Grey nevű elektronikus zenei páros voltak rám hatással, régebbről pedig számos r’n’b előadó inspirált, köztük Usher és Brian McKnight.
Az Eurovíziót követed? Van kedvenc dalod és előadód a versenyről?
Őszinte leszek, sajnos én nem nézek tévét. Az interneten természetesen visszanézem az itthoni válogatókat és néha néztem a külföldi versenydalokat is. Talán ami a szívemhez a legközelebb áll az Freddie Pioneer-je és a 2014-es szériában Örményország dala, ami a Not Alone címet viseli.
A Dal 2018 mezőnyével már megismerkedtél? Van kedvenced?
Hallgattam a dalokat, nagyon erős mezőny. Amelyik nekem nagyon nagy favorit az a yesyes dala.
Hogyan született meg a dal? Az Eurovízióra írtátok?
A dalt nagymamám ihlette és nem kifejezetten az Eurovízióra született. Miután befejeztük a hangszerelését, utána döntöttünk úgy, hogy megversenyeztetjük.
Miről szól a dal? Mi az üzenete?
A dal az elmúlásról szól. Sajnos ez a jelenség mindannyiunk életének a része. Viszont ha az ezáltal keletkezett űrt szép emlékekkel töltjük meg és a jó dolgokra emlékszünk, akkor mindig mosolyogva gondolhatunk vissza ezekre a személyekre/dolgokra/időszakokra.
A színpadképpel kapcsolatban lesz változtatás?
Ez legyen meglepetés a nézőknek, az elődöntőben megláthatják. A színpadképem, ahogy a dal is, egyszerű és letisztult lesz, de ennél többet egyelőre nem szeretnék elárulni, remélem elnyeri majd az emberek tetszését.
Milyen eredményre számítasz? Mi a cél? Győzelem?
A cél az, hogy miután lejövök a színpadról, elégedett legyek magammal és a produkcióval. Természetesen nagyon örülnék, ha minél előrébb végeznék a mezőnyben, de ha jól sikerül, akkor más esetben sem leszek elkeseredve.
Mik terveid a jövőre nézve?
A dal után befejezem a lemezem utolsó munkálatait, majd egy lemezbemutató koncert után szeretném, ha minél több helyen elő tudnánk adni ezeket a dalokat.
Mit üzensz az eschungary.hu olvasóinak?
Az eschungary.hu olvasóinak azt üzenem, hogy először is köszönöm, hogy időt szakítottak az interjú elolvasására, és minden megteszek, hogy elnyerjem a tetszésüket A Dal 2018-ban.
Köszönjük az interjút, A Dal 2018 elődöntőjében pedig sok sikert kívánunk!
About Author
