Misha 9 éves. Zenei karrierje 4 évesen indult, ekkor találkozott későbbi producerével, Lira Kocharyan-nal, a híres Voices of Artsakh együttes alapítójával és igazgatójával. Misha éveken át aktív tagja volt az együttesnek, és számos nemzetközi zenei versenyen vett részt, szép eredményekkel. Misha szeret zenét hallgatni, olvasni és rajzfilmeket nézni. Hegedül, zongorázik és dobol. Nagy álma együtt fellépni Robertino Lorettivel, Stevie Wonderrel és Bruno Marsszal. Feldolgozta már Michael Jackson, Sting és James Brown dalait is. Tavaly Misha képviselte Örményországot a New Wave Junior versenyen, ahol másodikként végzett. 2017 májusában megjelent az Aurora Díj az Ébredező Emberségért ünnepségén más örmény sztárok oldalán. A…
Szerző: Aranyi Tamás
Mina Blazhev 2003-ban született Skopjeban. Szülei szerint már azelőtt énekelt, hogy beszélni tudott volna. 14 éves kora ellenére már nagy előadóművészi tapasztalatra tett szert. Legnagyobb sikere, hogy megnyerte az idei Ezerski Biseri nemzetközi zenei fesztivált. Részt vett a Balkánon népszerű Pink Stars nevű tehetségkutató műsorban. Eddig összesen 7 első helyezése, 3 második és 1 harmadik gyűlt össze a különböző nemzeti és nemzetközi versenyek során. Jelenleg a Zvezdicki Zeneakadémián vesz énekórákat. Mina imád táncolni, utazni, szívesen találkozik új emberekkel illetve ismer meg más kultúrákat, országokat. Példaképei Ariana Grande és Justin Bieber. Mellettük a családja, a barátai és a természet adják a…
Grigol Kipshidze 2005 augusztusában született Tbilisziben, jelenleg hetedik osztályba jár. Nemrég végzett a Tbiliszi Művészeti Iskola zongora szakán. 2011-15 között a Nemzeti Folklór Iskolában tanult. 2014-ben elkezdte a tbiliszi Vocal Academy iskolát. Számos megmérettetésen vett részt, például zongoraversenyeken, ahol többször is az első három hely valamelyikén végzett. Gitározik is, és szeret táncolni. 2017-ben indult az X-faktorban, ahol a döntőig jutott. Grúziát a Voice of the heart című dallal képviseli majd hazai pályán, Tbilisziben. https://youtu.be/0ZUXjTaKoJk (junioreurovision.tv)
Fehéroroszországot Helena Meraai fogja képviselni az I am the one című dallal. Helena 14 éves, Minszkben született. Édesanyja fehérorosz, édesapja szír. Amikor édesapja befejezte a Fehérorosz Állami Egyetemet, találkozott a szerelmével, és úgy döntött, hogy Fehéroroszországban marad. Helena 3 évesen állt színpadra először. Leginkább a zenével szeret foglalkozni, ugyanakkor nagyon jó tanuló. Elsősorban a fehérorosz nyelv és irodalom, valamint a Fehéroroszország történelme érdekli. Számos fehérorosz és nemzetközi versenyt nyert, köztük a Fehéroroszország Fiatal Tehetségei, The Vocie Kids és a New Wave Junior 2016. Ez utóbbit az orosz Ey«wa pop együttes tagjaként nyerte meg. Mindemellett Helena Igor Krytoy Zeneakadémiájára is jár.…