A Dal 2017

Ilyen látványelemek lesznek A Dal 2017-ben

Mozgó mennyezet, tűz, óriási ventillátorok és dalokra írt külön látványelemek: a legmodernebb technikai megoldásokkal jelentkezik idén A Dal. Három nap múlva, szombat 19.30-tól lesz az első élő adás a Dunán, a cél az, hogy a nézőkkel együtt keressük meg Magyarország dalát, amit 2017-ben az egész ország együtt dúdolhat.

Már csak az utolsó kábeleket kell elhelyezni és csak pár lámpát kell beállítani a Dal színpadán. Az idei évadra megújult díszlet, látvány és világítás várja a versenyzőket és a nézőket, és minden produkció más-más képi világgal jelenik meg a színpadon. A backstage most is a stúdiótérben lesz, így a versenyzők végig együtt lehetnek és láthatják egymás reakcióit. Közvetlenül mellettük a közönség foglal majd helyet, így a rajongók egy karnyújtásnyira lehetnek a kedvenceiktől. A világítást a fényvezérlőből irányítják majd a szakemberek, és minden dalnál előre programozva, zenére mozognak a látványelemek. A vezérlőből több száz ledes és mozgófejes lámpát koordinálnak egyszerre.

Kifejezetten A Dal 2017 számára készült egy lámpapanel. Ez olyan speciális forgótükrökkel van felszerelve, ami egyedülálló Magyarországon. „Kint voltunk tavaly Stockholmban és Koppenhágában egy tanulmányúton, különböző show műsorokat néztünk meg egy kis kreatív csapattal és ennek eredményeképpen használjuk ezt a programot” – mondta Marafkó Bálint, fővilágosító. Marafkó arról is beszélt, hogy idén egy új programot használnak majd a technika és a személyzet irányítására. „Mindenki, az összes kameraman tudja, hogy milyen snitt következik egymás után, nem kell állandó feszített tempó, hanem mindenki tudja hány másodperc múlva jön, mi lesz a snittje, tudjuk, hogy mikor jönnek az effektek, mikor jön a lejtő, mikor jön a füst, CO, tűz, úgyhogy sokkal szervezettebbé teszi a munkát” – magyarázta a fővilágosító.

Forrás: MTVA

Hozzászólások
Ugrás