ESC Hungary

Eurovízió 2018

Julia Samoylova képviseli Oroszországot Lisszabonban

Oroszország az Eurovízió egyik legsikeresebb országa. A tavalyi kijevi versenyen azonban egy ukrán közigazgatási eljárás miatt végül visszalépésre kényszerült, így Oroszország egy kihagyott év után tér vissza a versenyre.

Pénteken Julia Samoylova orosz énekesnő, aki tavaly a Flame is Burning című dalával képviselte volna Oroszországot, a közösségi médiában jelentette be, hogy a 2018-as versenyen ő lesz az orosz résztvevő.
Julia és csapata két új dalt készített elő az Eurovízióra. Az egyik orosz magazinnak azt nyilatkozta, hogy egyik dal egy tündérmeséről, a másik pedig az űrről szól. Elmondása szerint készen áll arra, hogy dalát angol, orosz vagy akár portugál nyelven adja majd elő.

Juliát a tavalyi versenyre választotta ki Oroszország, de Ukrajna végül kitiltotta az országból a kerekesszékes énekesnőt. Julia korábban fellépett az Oroszország által annektált Krím-félszigeten, majd pedig Ukrajna számára elfogadhatatlan megjegyzéseket tett ezzel kapcsolatban. Ukrajna úgy döntött, hogy az énekesnő veszély jelent az ország nemzetbiztonságára, ezért kitiltották. A döntést hatalmas nemzetközi felháborodás követte. Az EBU mindent megpróbált a probléma megoldására, de egyik fél sem engedett akaratából. Végül Oroszország vetett véget a tortúrának azzal, hogy visszalépett a versenytől.

Julia esete azonban nem egyedülálló. Ukrajna rengeteg közismert személyt, köztük világsztárokat tiltott már ki azzal a váddal, hogy veszély jelentenek az ország biztonságára. Ezzel a fiatal énekesnő olyan hírességekhez csatlakozott mint például Gérard Depardieu francia színész.

A visszalépést követően az orosz műsorszolgáltató bejelentette, hogy Juliát küldik a következő versenyre, de később a Pervij Kanal hallgatásba burkolózott. Időközben rengeteg pletyka látott napvilágot. Sergey Lazarev és a Tolmachevy nővérek visszatéréséről is lehetett hallani.

FRISSÍTVE:

Julia Samoylova álma végre valóra válik, hiszen Ő fogja képviselni Oroszországot a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban, Portugália fővárosában – erősítette meg a régóta kérdéses részvételt az orosz köztelevízió, a Channel 1 Russia január 29-én (hétfőn) az esti órákban.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top