ESC Hungary

Napi Eurovízió 2017

Napi Eurovízió 2017: Fehéroroszország

Mindössze három éve zenél együtt Artem és Ksenia. Duójuk a Naviband 2014-ben nyerte első díját Abdymi Mine című dalukért, amit később az év legjobb dalának is jelöltek.

Karrierjük kezdete óta három albumuk jelent meg, és számos turnéjuk volt Közép- és Kelet-Európában. 2016-ban ők írták meg a fehérorosz futballválogatott himnuszát, idén pedig már ők képviselik hazájukat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Daluk nem csak azért különleges a mezőnyben, mert az anyanyelvű dalok csekély táborát erősíti, hanem azért is, mert ez az első fehérorosz dal, ami nem angolul csendül fel a versenyen.

A dal zenéjét és szövegét is Artem szerezte. A szöveg az élet szeretetéről és annak csodáiról szól. Rengeteg szerelmet, képet és eseményt őrzünk a szívünkben, ma új vágyak és ötletek születnek.

Kedves kis dalnak tartom, szívesen hallgatom, ha eszembe jut. Valamiért viszont még sem kattintok rá újra és újra, teljesen elfeledkezem róla. Remélem, hogy a közönség több figyelmet szentel majd ennek a dalnak, mint én.

Comments

friss hírek

ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top