ESC Hungary

Napi Eurovízió 2019

Napi Eurovízió 2019: Grúzia

Grúzia 2007-ben debütált a versenyen és a 2009-es visszalépést leszámítva minden évben küldtek előadót. Eddigi összesen 11 indulójukból 7 bejutott a döntőbe – ott leginkább a 10. hely környékén szoktak végezni, de volt már 15. és 20. helyezésük is. Tavaly az Ethno-Jazz Band Iriaonak sem sikerült javítania a statisztikákon, sőt: elődöntőjük utolsó helyén végeztek. Tel Avivba Oto Nemsadze-t küldik, dalának címe Keep on going. Már csak néhány hét és megtudhatjuk, hogy hogyan is teljesít Izraelben énekesük.

Oto 1989 júniusában látta meg a napvilágot Gori városában, ami kelet-Grúziában található. Mindössze 3 éves volt, amikor anyukája elkezdte énekelni tanítani a kisfiút.

Leginkább akkor vált ismert előadóvá, amikor megnyerte a Geostar tehetségkutató 5. szériáját, még 2010-ben. A grúz közönség őt jutalmazta a legtöbb ponttal, így győzedelmeskedhetett végül.

2012-ben 10+10 nemzetközi zenei verseny egyik résztvevője volt. A 2013-as év volt az az év, amikor igazán sok pozitív eseménykövette egymást: megjelent debütáló albuma (Fiqrebis Zgva), első önálló koncertjét adhatta Tbilisziben, a grúz fővárosban és megnyerte a Bravo Zenei Versenyét.

2014-ben egy nehéz döntést hozott meg és elhagyta szülőföldjét, hogy szerencsét próbáljon a The Voice of Ukraine tehetségkutatóban. A siker nem is maradt el: ezüstérmes lett. Úgy látszik, hogy ez a 2. helyezés az élete más területén is előjött: szintén a dobogó második fokára állhatott fel a Sztárban sztár egyik szériájában. Két évvel később fellépett egy rock-banda koncertjén (Okean Elzy) Ukrajnában.

Idén pedig (és ez már a jelen) megnyerte a Georgian Idol versenyt, amit a grúzok, mint nemzeti válogatót használtak az izraeli versenyzőjük kiválasztására. Jelenleg 2. lemezén dolgozik és a nagyobb volumenű grúz zenei rendezvények rendszeres fellépője.

Haladjunk! Haladjunk előre! Menjünk! Törekedjünk! Találjunk! Haladjunk! Mindenhol énekelnek – szívvel énekelnek! Drótok! Énekelnek! Sebek! Még mindig énekelnek!

Kicsit olyan hatása van a dalszövegnek, mintha egy induló lenne. A dal arról szól, hogy a dalnak gyógyító ereje van, a legmélyebb sebekre is hatásos gyógyszer.

Én nem különösebben kedvelem ezt a dalt, sőt, ha a playlisten ez jön, inkább átkapcsolom a következőre. Nem hiszem, hogy döntős lenne, bár láttunk már csodákat a korábbi években is.

https://www.youtube.com/watch?v=Blvo_Ol4Bzc

(eurovision.tv)

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top