Ismert most már az összes dal, ideje, hogy elindítsunk egy könnyed kis szavazást! Szerintetek melyik dalnak van a legnagyobb esélye…
Browsing: Rotterdam
Lengyelország ma délután választott versenyzőt a 2020-as rotterdami Eurovízióra. A döntőben három előadó, Albert Černý, Kasia Dereń és Alicja Szemplińska…
Már csak kevesebb mint három hónap van hátra, hogy kezdetét vegye az idei Eurovíziós Dalfesztivál Rotterdamban. A verseny természetesen a…
Tegnap este Örményországban is válogató zajlott, a már szokásossá váló Depi Evratesil. A verseny győztesét egyenlő arányokban egy nemzetközi zsűri,…
1994 óta Litvánia hússzor szerepelt az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán. Legjobb eredményük 2006-ban született amikor is hatodik helyet érték el az…
Az Eurovíziót szervező EBU és a verseny helyi házigazdája, az NPO holnap délben elkezdi a jegyek értékesítését a 2019-es Eurovíziós…
Ma délután 16 órakor nyilvánosságra hozta az Eurovíziós Dalfesztivált szervező EBU Európai Műsorszolgáltatók szövetsége a 2020-as Eurovízió résztvevőinek listáját. Egy…
Az idei év hát hogy is mondjam… Botrányos Dal-zsűri, fantasztikus Eurovízió 2019, sajnos megérdemelt magyar kiesés az MTVA producerek miatt,…
Hosszas várakozás után végre hivatalos: 2020-ban a hollandiai Rotterdam fog Eurovíziót rendezni május 12-14-16-án. A kezdetekben 7 város versenyzett a…
Csak pár hete nyerte meg Hollandia a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált, de az ország azóta is lázban ég: a győzelem másnapján…