A Dal 2017

A Dal 2017: Az első válogató résztvevői

Az MTVA kihirdette A Dal 2017 első válogató műsorának résztvevőit. A hét végén szombaton 19:30-tól a következő produkciókat láthatjuk:

Benji – Karcok
Calidora – Glory
Csondor Kata – Create
Henderson Dávid – White Shadows
Leander Kills – Élet
Rocktenors – Ősz
Roma Soul – Nyitva a ház
Singh Viki – Rain
Spoon21 – Deák
The Wings – Mint a hurrikán

Benji 2014-ben jelentkezett az X-Faktor-ba, ahol egészen a fináléig menetelt és harmadik helyezésével egyben a széria legjobb férfi előadója lett.  2016 év elején A Dal 2016 című Eurovíziós dalválogató műsorban – „Kötéltánc” című dalával – egészen a középdöntőig jutott.

Calidora nevét Vékony Zoli, azaz Vekonyz “In My Mind” című dala óta ismerhetjük. Az a felvétel elnyerte a VIVA TV Arany Triangulum díját és Fonogram jelölést kapott „az év hazai elektronikus zenei hangfelvétele” kategóriában.

Csondor Kata gyerekkora óta szinkronizál. Ő többek között Scarlett Johansson, Jessica Biel, Alicia Keys, Britney Spears vagy éppen Maja a méhecske magyar hangja. De őt hallhatjuk énekelni a Hóban ébred majd az ünnep – Add tovább címü karácsonyi dalban is. Karácsonyi lemeze Fonogram jelölest kapott 2013-ban.

Henderson Dávid egy magyar-amerikai énekes, aki Magyarországon nőtt fel. A 2012-es The Voice Magyarország című tehetség kutatóban tűnt fel, ahol az élő adásokig jutott. Az elmúlt éveken keresztül számos előadóval és dalszerzővel dolgozott együtt: Szabó Zé, Johnny K. Palmer, Caramel, Diaz, ’Peet’ a Peet Project frontembere. Nashville Tennessee-i gyökerei miatt kedveli a country zenét, 70-80-as évek amerikai rock zenéjét.

Köteles Leander, a Leander Kills frontembere 15 évesen alapította első zenekarát, amiből lassan kinőtt a Leander Rising. A Dal 2015-ben szerepelt a Lőjetek fel című dallal szerepelt, ami a megnyerte az akusztikus versenyt. A Dal színpadára 2013-ban lépett fel először, amikor a Nem akarok többé játszani című dalát játszotta zongorán, amit Keresztes Ildikó énekelte el. 2015 novemberében megalakította a Leander Kills zenekart. Az első albumuk a Túlélő címet kapta, mely az eladási lista élén nyitott, majd országos turnéra indultak.

A Rocktenors egy 2010-ben alakult rockegyüttes, amely az RTL Klub által szervezett X-Faktor második szériájában indult, majd a hatodik helyig jutott, így ők lettek a széria legsikeresebb csapata. Az együttest Mező Zoltán, Mező Márió és Táborosi Márk alapította 2010-ben. A zenekar tagjai különböző színházakban dolgoznak, musicalekben szerepelnek: Vámpírok Bálja, Sakk, Macskák, Mamma Mia!, Hair, csak néhány pálda a sok közül. A színpadon fog szerepelni a fiatal artista, Szlavkovszki Zsolt is, akit az ország 2016-ban a Kismenők című televíziós tehetségkutató által ismert meg.

A Roma Soul zenekar neve és koncepciója egy MR2 Akusztik koncerten született meg, ahol a Modern Talking „You’re my Heart, You’re my Soul” dalát dolgoztuk fel cigány stílusban, pop zenekarral. Az egész egy jó poénnak indult, amiből végül egy nagyon komoly projekt lett, és megszületett a ’Roma Soul’ stílus! A zenekar felállásának a koncepciója az, hogy roma és nem roma, autentikus és modern zenészek játszanak és alkotnak együtt valami újat és korszerűt. Az együttes frontembere Oláh Gergő, az X-Faktor harmadik szériájának győztese, 2014-ben a Tükör előtt, 2016-ban pedig a Győz a jó című dallal szerepelt A Dal-ban.

Az indiai gyökerekkel rendelkező Singh Viktória Kudrat énekesnőt Király Viktor vokalistájaként ismerte meg a szélesebb nagyközönség, mielőtt bemutatkozott volna önállóan is a 2014-es Rising Starban. 2003-ban elindult Megasztárban, de akkor csak a középdöntőbe jutott. 2008-ban a Jazzy dalversenyen összetett második helyet ért el, 2014-ben pedig beénekelte magát a Rising Star legjobbjai közé. A Dal 2016-ban próbálta ki először az eurovíziós nemzeti válogató színpadát a Katonák című dallal.

A Spoon 21 (képünkön) egy négytagú zenekar, ebből hárman osztálytársak voltak Budapesten. A 2014-es X-Faktorban Tóth Gabi mentoráltjaiként a 8. élő adásig jutottak. A Dal 2015-be beadott daluk („Keep Marching On”, mely egészen a Top 4-ig menetelt) szerzője egy 2014 nyarán történt balatonfüredi utcazenélés közben figyelt fel rájuk, amikor Heinz Gabi „Learning To Let Go” című számát játszották, amit szintén ő írt. Örömzenélésnek indult, közös célé nőtte ki magát a Spoon 21.

A the Wings formáció alapítói zenészek. Szobolits Balázs, gitár és ének és Szűcs László basszusgitár és produceri munkák. Hozzájuk csatlakozott Móré Attila dobosként, valamint Harmath-Hodászi Klára, Fehér Krisztina és Tragi Kornélia háttér vokállal a dal felvételekor. A Mint a hurrikán! című dallal szerepelnek A Dal 2017 műsorában.

Hallgasd meg A Dal 2017 versenydalait!

Szavazz a legjobb dalra!

A Dal 2017 első válogató műsora 2017.01.14-én szombaton 19:30-tól kezdődik élőben a Duna Tv-n.

Forrás: hirado.hu, mediaklikk.hu/adal, Wikipedia, facebook.com/spoonzenekarhivatalos

 

Hozzászólások
Ugrás