Belgium az elmúlt három évben mindegyik alkalommal a Top 10-ben végzett az Eurovízió döntőjében, ebből kétszer a negyedik helyen, így az ország...
Habár még csak épphogy átléptünk 2018-ba, az Eurovíziós újév hivatalosan már 2017. szeptember elsején elkezdődött. Most itt az ideje, hogy összegezzük mi...
Már tegnap megérkeztek az első delegációk a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál helyszínére, Kijevbe. Az ütemterv alapján ez a mai program: Ország 1. próba...
Pierre Dumoulin zeneszerző és dalszövegíró már azelőtt Ellie Delvaux, vagyis Blanche hangjára írt dalokat, hogy megismerték volna egymást. Hamar megtalálták a közön...
Belgiumban az éves váltásnak köszönhetően idén a vallon RTBF közmédia küld versenyzőt az Eurovíziós Dalfesztiválra. Ellie Delvaux, ismertebb nevén Blanche, a The...
2017. március 6. Hétfő 21:00 – Görögország – Döntő Élő közvetítés ITT! Január 13-án hivatalosan is bejelentették, hogy Görögország képviseletére Demy-t nevezték...
Ciprus és Hollandia után a héten fény derült Macedónia és Belgium képviselőjére is. Macedóniában ismét a belső kiválasztás mellett döntöttek, így az...
Tudósító: Klész Imre Forrás: eurovision.tv Folytatódott a felkésülés a 2016-os dalfesztiválra a mai napon is. A második elődöntő fellépőinek második fele, azaz...
Szerző: Mádi Sándor Belgium idei képviselője Laura Tesoro, dala pedig a What’s the pressure (Mi a stressz oka). Ma a Laurával készült interjút olvashatjátok el,...
Tudósító: Peterman Róbert Forrás: eurovision.tv Laura Tesoro mindössze 19 éves, de már több mindennel foglalkozik egyszerre: énekel, táncol, színészkedik, műsort vezet. Az...
Tudósító: Mádi Sándor Forrás: eurovision.tv Tegnap Belgiumban lezajlott az Eurosong 2016, azaz a belga nemzeti dalválasztó műsor. A döntőben 5 énekes vett...
Tudósító: Klész Imre Forrás: eurovision.tv – eurosong.be Internetes közvetítés 20:30-tól: eurovision.tv A közvetítés szünetelni fog a szuperdöntő előtt, körülbelül 21:30-22:20-ig. A műsor...
Tudósító: Klész Imre Forrás: eurovoix.com Ma délután a VRT belga közmédia bejelentette, hogy mely országokból fog érkezni a nemzetközi zsűri a vasárnapi...
Tudósító: Klész Imre Forrás: eurovision.tv Élő közvetítés: nincs adat Ma este kezdődik a három részes belga Eurovíziós show. A flamand VRT közmédia...
Tudósító: Mádi Sándor Forrás: eurovision.tv A 2016. évi Eurovíziós Dalfesztivál lesz az elmúlt évek legnagyobb létszámú dalversenye, összesen 43 ország vesz részt...
Tudósító: Klész Imre Forrás: escradio.com Június 6 és 14 között zajlott a szavazás az escradio.com-on, ami az Eurovízió dalait játssza éjjel-nappal. Összesen...