Az idei Eurovízión elég sok szomszédunk kiesett. Ha vetünk egy pillantást a döntősök térképére (Ausztrália nélkül) akkor látszik, hogy Európa közepét kisöpörte...
Van még néhány interjúnk Tel-Aviv versenyzőivel, szóval folytatódik a sorozatunk három újabb országgal! Románia: Ester Penoy – On a Sunday Sanyi megkérdezte...
Egy hónappal ezelőtt ért véget a román nemzeti döntő, a Selectia Nationala, de egyáltalán nem úgy, ahogy azt előzetesen a rajongók gondolták....
Két elődöntő után Románia is elérkezett ahhoz, hogy kiválassza dalát a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválra. Az előző évekhez hasonlóan idén is a Selecția Națională...
Ezen a hétvégén még nagyobb fokozatra kapcsolunk. Összesen 107 fesztiválra szánt dalt visznek színpadra 11 ország Eurovíziós műsoraiban. Ez, a dalok hosszának...
A hétvége levezetőjeként Románia kínál Eurovíziós műsort. Két héttel ezelőtt Jászvásár adott otthont az első elődöntőnek, a mai adás Arad városából jelentkezik....
Mozgalmas időszak áll a szervezők mögött. Két visszalépés, két „wildcard” és egy énekes elődöntőjének cseréje után elérkeztünk az első élő műsor napjáig,...
A TVR ma ismertette a Selecția Națională című nemzeti dalválasztójuk dátumait. A három adásból álló műsorban összesen 23 jelölt száll szembe egymással,...
Sanyi interjúsorozata folytatódik újabb három országgal. Románia versenyzői több éve érlelték ezt a dalt, elmondják hogy miért, illetve az interjú egy részét...
Románia eddig tizennyolc alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, 1994-ben csatlakoztak a versenyhez. Az elődöntők 2004-es bevezetése óta azon országok egyike, melyek...
Folytatódik az INFE hálózat klubjainak szavazása a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál dalaira. Két klubszavazásának eredményét ismerhetjük most meg. Az INFE Ukrajna 2016-ban alakult...
5 forduló és 59 produkció bemutatkozása után tegnap este véget ért Románia nemzeti válogatója, a Selecția Națională 2018 a bukaresti Sala Polivalentă rendezvénycsarnokban. A...
Nincs megállás, ma este dalt választ Románia és Örményország, Portugália pedig folytatja a keresést. Az este végeztével 21-re emelkedik azon országok száma,...
Nem ért véget az Eurovíziós hétvége. Erre a napra is jutott két Eurovíziós műsor, Romániában az utolsó válogatóhoz érkeznek, míg a házigazda...
Albánia dala volt az első, amit még tavaly decemberben ismerhettük meg. Ugyan több mint egy hónapot kellett várni, de a következő napokban...
Lassan de biztosan eléri egész Európát az „Eurovízió láz”. Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne jönnének részletek a különböző országok...
Eljött a harmadik nap, eljött a próba ideje Pápai Joci számára is. Ma a második elődöntő részvevőinek első fele, 9 ország fog...
Románia már 1993-ban is küldött volna képviselőt, de énekesük nem jutott túl az előválogatón, akárcsak Magyarország esetében Szulák Andrea. A ’90-es évek végén...
Románia ma este rendezte nemzeti döntőjét. A döntőben 100%-ban a közönségre bízták a választást. A 10 előadó közül a közönség a című...
19:30 – Románia – Selecția Națională (Döntő) Élő közvetítés ITT! A múlt héten 15-ről 10-re szűkítette a zsűri a mezőny létszámát. Most...
A hétvége lezárásaként három adás közül választhatunk ma este. A program: 20:25 – Lettország – Supernova (DÖNTŐ) Élő közvetítés ITT! Három hétig...