Az izlandi Daði Freyr együttesének, a Gagnamagnið-nak egyik tagja COVID-19 pozitív lett, emiatt az egész csapat kihagyja a próbákat és az élő...
Ma belekóstolt az Eurovízió színpadába második elődöntő első felében fellépő versenyzők. A kilenc országnak egyenként ismét fél órája volt arra, hogy elpróbálják...
Izland 1986 óta folyamatos résztvevője az Eurovíziónak (kivéve 1998-at, amikor előző évi teljesítményeik átlagát vették alapul az indulóknak, és Izland nem tartozott...
Az izlandi RÚV közmédia a Daði og Gagnamagnið együttesről szóló speciális dokumentumfilmben mutatta be ma este Izland 2021-es versenydalát. A dal címe...
A mai nap újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanis ma este láthatjuk a 2021-es szezon utolsó válogatóját. A koronavírus-világjárvány az Eurovízió szervezésében is éreztette...
Az idei Eurovízió nélküli Eurovízió hozott eddig otthoni koncerteket, gálaműsorokat, megemlékezéseket az Eurovízió történelméről, pénteken pedig egy film is kijön a Netflix...
Izland 1986-ban debütált az Eurovízión, azóta kétszer majdnem sikerült nyernie (1998 és 2009), illetve még 1990-ben volt egy 4-ik hely: a nagyon...
Túl nagy meglepetést nem hozott a tegnap esti döntő Izlandon. Daði és csapatának híre már a második elődöntő után végigsöpört az interneten....
Február utolsó napján bőven akad nézni való az Eurovízió rajongóinak. A mai estén 81 Eurovízióra szánt dal hangzik el hét országban. Négy...
Két elődöntő után Izland készen áll megválasztani indulóját a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválra. A döntőt 2020. február 29.-én szombaton rendezik meg. Nyelvválasztás Az...
Ma este is sűrű program vár ránk. Örményország, Norvégia és Litvánia képviselőt választ, Ukrajna, Észtország, Svédország és Izland pedig folytatja a válogatók...
Sűrű programunk lesz. Hét országban tartanak Eurovíziós műsorokat. Ausztráliától Izlandig a tökéletes versenyzőt keresik. A mai napon hárman választanak végleges versenyzőt a...
Az izlandi RÚV közmédia bemutatta a 2020-as Söngvakeppnin izlandi nemzeti döntő 10 versenydalát. Egy héttagú zsűri válogatta ki a beküldött 157 dalból...
Izland 1986-ban csatlakozott a versenyhez, az idei lesz a 32. szereplésük az Eurovízión. Legutóbbi 4 énekesük nem jutott döntőbe, 2010 és 2014...
Izland a Söngvakeppnin 2019 keretein belül választott dalt a soron következő Eurovízióra. Összesen öt dal jutott tovább a döntőt megelőző két elődöntőből:...
Ma este hat öt dallal gyarapodik a 2019-es ESC listája. Ez lesz az utolsó olyan szombat, ahol egyszerre több ország válogatója közül...
Ezen a hétvégén még nagyobb fokozatra kapcsolunk. Összesen 107 fesztiválra szánt dalt visznek színpadra 11 ország Eurovíziós műsoraiban. Ez, a dalok hosszának...
Sűrű programunk lesz. Kilenc országban tartanak Eurovíziós műsorokat. Ausztráliától Izlandig a tökéletes versenyzőt keresik. A mai napon hárman választanak végleges versenyzőt a...
Izland is elkezdte a felkészülést a májusi Eurovízióra. Az észak-európai ország idén újra a Söngvakeppnin nevű nemzeti válogató keretén belül dönt az...
Elkezdődtek a próbák sorozatai a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál portugál kiadására. 10 ország kapta meg fél órára az Altice Aréna színpadát, hogy kipróbálhassák...
A 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon Izlandot Ari Ólafsson fogja képviselni. A 19 éves, klasszikusan képzett énekes, fiatal kora ellenére jelentős színpadi tapasztalattal rendelkezik....