A „felnőtt” Eurovízió legtöbb győzelmét maga mögött tudható országa, Írország mindössze 3 évvel ezelőtt (2015) csatlakozott a Junior Eurovízióhoz. Legjobb eredményük 2016-ból...
Lengyelországot Roksana Węgiel képviseli, dalának címe pedig „Anyone I want to be” (Bárki, aki lenni akarok). A lengyelek már jelen voltak az...
Kazahsztán idén először vesz részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon – üdv a fedélzeten! Legelső előadójuk a 12 éves Daneliya Tuleshova, aki az...
Szlovénia nem tartozik az Eurovíziós Dalfesztivál legsikeresebb országai közzé. Eddigi legjobb eredményük két alkalommal a 7. hely (1995 és 2001). A 2008-as...
Az ESC Hungary csapata idén is első kézből hozza a legfrissebb híreket, pletykákat és interjúkat – egyesen a portugál fővárosból, Lisszabonból. Bár...
Macedónia az egyik legpechesebb országok közzé tartozik: 2008-ban és 2009-ben is bár a 10. helyen végeztek elődöntőjükben, az akkor érvényben lévő szabályok...
A 2000-ben csatlakozott Lettország már harmadik próbálkozásra megnyerte a versenyt Marie N-nek köszönhetően. Az utóbbi években vegyes eredményeik voltak: 2009 és 2014...
Hollandia egyike azon országoknak, melyek már a legelső, ’56-os versenyen is részt vettek. Az elmúlt 15 évben azonban nagyon vegyesek voltak eredményeik:...
A grúzok 2007 óta vesznek részt a versenyen és a 2009-es évet leszámítva (amikor visszaléptek a versenytől) minden évben küldtek előadót. Eddigi...
A görögök a 2004-ben bevezetett elődöntős rendszer óta mindössze egy alkalommal, 2016-ben kényszerültek a döntőt kihagyni – ekkor az Argo együttes Utopian...
Franciaország jelen volt már az első Eurovíziós Dalfesztiválon is 1956-ban és nem is kellett sokat várniuk első győzelmükre, ami 1958-ban következett be,...
A fehéroroszok 2004 óta versengenek és idén már 15. indulójukat küldik. Az utóbbi években elég lesújtók voltak eredményeik: 15 alkalomból mindössze hatszor...
Ciprus már 1981 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, és bár az utóbbi 3 évben végig döntőztek, nem sikerült két 21. és...
Lassan elkezdődik a 2017-es Junior Eurovíziós Dalfesztivál Grúzia fővárosában, Tbilisziben. A tavalyi verseny győztese, a grúz Mariam Mamadashvili volt a Mzeo című...
A héten kedden kikerült az idei év elődöntős eredményeinek értékelése, most pedig eljött az idő, hogy egy kicsit alaposabban átnézzük, hogy mi és hogyan...
frissítve: a magyar zsűri tagjainak értékelésével (20:20) Pár nappal ezelőtt Portugália győzelmével ért véget a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál, ezzel pedig hivatalosan...
Svédország 1958-ban csatlakozott a versengéshez, eddig pedig 6 győzelemmel rendelkeznek: 1974-ben az ABBA, 1984-ben a Herreys, 1991-ben Carola, 1999-ben Charlotte Nilsson, 2012-ben...
Svájc egyike volt a verseny alapítóinak, így 1956 óta folyamatosan részt vesznek, néhány év kihagyással, mely a rossz előző évi eredményeiknek köszönhető. Két...
Románia már 1993-ban is küldött volna képviselőt, de énekesük nem jutott túl az előválogatón, akárcsak Magyarország esetében Szulák Andrea. A ’90-es évek végén...
Örményország 2006 óta küld versenyzőt az Eurovízióra, mindössze 2012-ben léptek vissza a versenytől. Énekeseik rendre a döntőbe repítik az országot, mindössze 2011-ben...
Norvégia 1960 óta vesz részt az Eurovíziós Dalversenyen, eddig 3 alkalommal tudták megnyerni a versengést, legutóbb 2009-ben Alexander Rybaknak köszönhetően. A 2008-as két...