ESC Hungary

Junior 2018

Napi Junior Eurovízió 2018: Olaszország

Az olaszok 2014-ben csatlakoztak a Junior Eurovíziós Dalfesztiválhoz, amit rögtön meg is nyertek – hála Vincenzo Cantiellonak. Idén egy aranyos páros, Melissa és Marco képviseli az országot és a „What is love” (Mi a szerelem) című, részben olasz és részben angol dalt fogják énekelni.

Melissa Di Pascha mindössze 10 éves, Alassio-ban él szüleivel és fiatalabb fiútestvérével. Általános iskolai tanulmányainak utolsó évében jár, miközben már tagja egy musicaliskolának (Riviera Musical). Innen már 6 éves kora óta vesz órákat. Imád énekelni és táncolni, sőt, zongoraleckéket is vett már ezek mellett. De még így sem teljes hobbijainak listája: nagyon szeret olvasni is. Kedvenc könyvei az Egy ropi naplója és a Geronimo Stilton sorozat tagjai.

Duettpartnere, a 14 éves Marco Boni már elkezdte a középsulit. 4 éves kora óta táncol, ám csak 8 évesen jött rá, hogy az éneklés sem áll távol tőle. Annak ellenére, hogy mit csinál szívesen szabadidejében, jövőjét egészen más területen képzeli el: ha felnő, bőrgyógyász szeretne lenni. 2015-ben már részt vett az olasz köztelevízió egyik műsorában, sőt 2017-ben meg is nyerte a Prodigi versenyt.

Melissa és Marco felteszi a költői kérdést: mi is az a szerelem? Habár még nem tudják mikor, de egyszer őket is eléri és akkor az élet majd elmondja nekik, mit is jelent szeretni. Már több tucat filmet láttak, amiben igent mondtak egymásnak, de mégsem tudják milyen lehet ez a filmvásznon kívül.

(junioreurovision.tv)

https://www.youtube.com/watch?v=fXzZsJMZl0E

 

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top