A rengeteg időt felemésztő próbák nagyon fontosak, hogy az élő adásra profin működjön minden. A fényeknek, a hangnak, a led falak grafikáinak, a színpadi kellékeknek, a kamerák állásának és a speciális effektekben nagy összhangban kell működnie. A show-t gyártó csapat – még mielőtt megérkeznének az előadók – 3-4 napnyi külön próbát tartanak, ahol az előadókat utánzó, főleg zeneiskolai tanulók ugranak be a díszletbe csak azért, hogy segítsék a végleges produkció tökéletesítését. Természetesen ezeket a felvételeket megkapják a delegációk is, hogy már a megérkezésükkor ötletekkel, módosítási javaslatokkal felvértezve vágjanak neki az Eurovíziós kalandoknak. A korábbi években voltak emlékezetes dublőrök, aki inkább önkéntesek voltak és megpróbálták a játék mellett el is énekelni a dalt, de sokszor nem sikerült. Idén egészen profira sikeredtek ezek a színpadi megmozdulások: Volt aki csak tátogott, volt aki énekelt a saját hangján, és a táncosok is egészen profin lekövették a mozdulatokat. Csehország, Azerbajdzsán, Málta, Izrael, Horvátország, San Marino, Szerbia és Portugália dublőrös próbáiba nézhetünk bele.
Bónusz: A nagy döntő zsűris fordulójában, a szavazások elpróbálása után el kellett próbálni a győztes bejelentését, és a győztes dal produkcióját is.
(twitter.com/ESCdiscord)
About Author
