ESC Hungary

Napi Eurovízió 2022

Napi Eurovízió 2022: Egyesült Királyság

A Nyugat-európai szigetország nem tétovázott sokat, ugyanis az Eurovíziós Dalfesztivál második versenyén debütáltak, aminek a németországi Frankfurt adott otthont 1957-ben. Az ország 64 alkalommal vett eddig részt a versenyen, illetve ez az idő alatt öt alkalommal nyerték azt meg. Legutolsó győztes daluk a ma már ikonikus Love Shine A Light a Katrina and The Waves együttesétől. A nagy múlttal rendelkező Egyesült Királyság az utóbbi években nem teljesít fényesen a versenyen, pedig az 5 nagy ország tagja. Sorozatosan szerzik a kevesebbnél is kevesebb pontokat, viszont idén szerintem egy igazán jó dologgal indulnak a versenyen, ami nem más, mint Sam Ryder.

Samet, az Essexből származó énekest belsőleg választotta ki a BBC a TaP Music-kal karöltve. Sam neve többeknek is ismerős lehet, hiszen videói a pandémia alatt széleskörben elterjedtek lettek olyannyira, hogy a TikTok csatornáján több, mint 12 millió követővel rendelkezik. Vagyis az Egyesült Királyság idén a legjobbakat remélve ledobta az Eurovízióra a közösségi média atombombáját. Sam Ryder a Space Man című pop dalával fog berobbanni a dalfesztivál színpadára májusban, melynek írásábáan és szerzésében is részt vett.

A dalszövegből részlet magyarul:

Én vagyok az űrben, az ember
Az űrben, az ember
Kerestem az univerzumot
Fekete lyukak voltak
Nincs semmi, mint a tér, az ember
És haza akarok menni

Ha az Egyesült Királyság idén is leszerepel, akkor szerintem ott már nem a dallal lesz a gond. Úgy gondolom, hogy Sam egy nagyon jó és okos döntés az Eurovíziós Dalfesztiválra, hiszen valami elképesztő énekes élőben is. A dal szerintem egy nagyon kellemes és fülbemászó popdal jó szöveggel és annál is jobb hangszereléssel, de egyértelműen a dal legjobb tulajdonsága az Sam elképesztő hangja. Egy ütős színpadképpel társulva én úgy vélem, hogy ez akár egy top 10-es produkció is lehet! Nagyon szurkolok Samnek és az országnak!

Neked hogy tetszik az Egyesült Királyság dala? Írd meg kommentbe!

(eurovision.tv)

Napi Eurovízió 2022: Egyesült Királyság
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top