ESC Hungary

A Dal 2018

A Dal 2018: A pontozás és a szavazás menete

Idén újra a megszokott formátummal kerül képernyőre A Dal, Magyarország Eurovíziós dalválasztó show-ja: három válogató, két elődöntő és egy döntő. A dalok értékelése során a közönségnek is van lehetősége értékelni a produkciókat. A nézők okostelefonra és táblagépre letölthető applikáció segítségével, illetve SMS-ben pontozhatnak Az applikáció Android és IOS rendszeren érhető el. Ezenkívül regisztráció és belépés után A Dal 2018 hivatalos oldalán is pontozhatnak és szavazhatnak.

A szavazás menete a következő lesz:

Válogató

Ahogy a korábbi években megszokhattuk, most is  10-10 dalt adnak elő válogatónként. A zsűri és a közönség is egytől tízig pontoz minden egyes produkciót. A közönség pontjait átlagolják, vagyis egy dal maximum 50 pontot kaphat összesen a zsűri és a közönség pontjainak összesítése során. Minden dal elhangzása után a pontozás alapján kialakul egy sorrend. Az 5 legtöbb pontot kapott dal automatikusan továbbjut az elődöntők egyikébe. Holtverseny esetén a zsűri dönt az utolsó továbbjutó dalról. Ezután indítják csak el a szavazást. Ekkor a maradék 5 dalra lehet szavazni. Applikáción és A Dal 2018 hivatalos oldalán csak 1 szavazatot lehet küldeni, de SMS-ben egy telefonszámról 20 szavazat is küldhető a kedvencünkre. A legtöbb szavazatot begyűjtő produkció hatodikként jut tovább az elődöntőkbe.

Elődöntő

Elődöntőnként 9 előadó adhatja elő az Eurovízióra szánt dalát. A pontozás és a szavazás menete nem tér el a válogatók során használt módszertől, azonban automatikusan csak 3 dal jut a döntőbe, illetve 1 dal a közönség szavazatai alapján.

Döntő

A döntőben a produkciók után a zsűri és a közönség nem pontoz. Miután mindegyik produkciót hallhattunk, a zsűri tagjai 4, 6, 8 és 10 ponttal értékeli az általuk legjobbnak tartott dalt. A 4 legtöbb pontot begyűjtő dal továbbjut a döntő második körébe, vagyis a szuperfináléba, ahol végül a közönség dönt arról, hogy melyik dal képviselje Magyarországot az 53. Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban, Portugália fővárosában.

Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.mtva.adal2018&hl=hu

IOS: https://itunes.apple.com/us/app/a-dal/id1334186478?mt=8

A Dal 2018 hivatalos oldala: adal.hu

SMS: +36(20,30,70)4422-999

 

Bővebb információ itt érhető el.

(adal.hu)

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

Archívum

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

Archívum

Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2023

To Top