ESC Hungary

Blog

Blog: Magyarország eurovíziós aranykora

Az Eurovízió magyarországi aranykoráról már régóta érlelődött bennem egy kis összefoglaló. Olyan jó volt anno… December 29-én érkezett az első hír, hogy a velvet.hu kiderítette, február 2-án szombaton kezdi el Magyarország keresni a legideálisabb dalt a malmői Eurovízióra. A zsűriben Rákay Philip, Csiszár Jenő, Rakonczai Viktor és Walkó Csaba mellett Rúzsa Magdi volt az, aki beült a grémiumba. Novodomszky Éva volt az egyik műsorvezető, aki híradósként kezdte, majd különböző show- és beszélgetős műsorokban kapott műsorvezetői szerepet, 2006-ban pedig az Eurovízió magyar nemzeti döntőjének műsorvezetője volt és hétszer mondta be a magyar zsűri pontjait a nemzetközi versenyen. Gundel Takács Gábor pedig a verseny magyarországi ikonja még most is, bármikor visszatérne véleményem szerint a flitterek és őrült produkciók világába.

Novodomszky Éva akkor nőtt nagyot a szememben, amikor a 2009-es MTV székház ostroma alatt a híradó élő adásában vonta kérdőre Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert a kialakult helyzetről, de érthetően nem volt megelégedve a kapott válaszokkal. Közben kint autók lángolt és épp a büfében ropogtatták a nasst a tüntetők.

244 dal érkezett az MTVA felhívására, ahol végül 33-at választottak ki, 3 dalt visszaléptettek. A magyar válogatók izgalmához hozzátartozik, hogy fény derüljön ezekre a szabálytalan pályázatokra. Amik persze nagyon bosszantóak az adott évben, de utólag kellemes emlékek nekem, mégha a kizárt előadók egymás felnyomásaként élték is ezt meg.

A The (hated) Tomorrow nyilatkozata: “A Esc Hungary oldalt néztem – mivel megtévesztő, azt hittem ez a hivatalos eurovíziós oldal – és az egyik cikk végére érve olyan kommentekkel találkoztam, hogy a mi dalunk már megjelent korábban. Felháborodtam és azonnal utánanéztem ennek az egésznek. Így én is megtaláltam a linket.”

Ahogy haladunk előre a történelemben, az MTVA Sajtóirodájának vezetője, Lencsó Rita adott egy interjút a borsonline.hu-nak. “Több mint százhatvanmillió ember nézi majd a döntőt, nem is kell ennél jobb országimázs.

Mindent pénzt megér az a három perc, amiben bemutatjuk az ország dalát, a közmédia feladata, hogy ezzel öregbítse az ország hír­nevét.”

8 évvel ezelőtt ez volt az MTVA hivatalos álláspontja.

Csapjunk bele a dalokba! Ezek voltak a kedvenceim az első elődöntőbe:

Gyurcsík Tibor – Örök harc

Keresztes Ildikó – Nem akarok többé játszani

Az első elődöntő utáni reakcióim:

A zsűri totál ki van cserélődve hozzáállásban, mindenkinek jókat mondtak, vagy ha rosszat is, azt is rettentő diplomatikusan. Nem köszönt vissza az a félmondat, hogy “sok hűhó semmiért”, és 7 pontnál senki sem mert kevesebbet adni. Annyi biztos, hogy a helyszínen nézve a versenyt, a hangosítás és a hangerő miatt minden dal tökéletesnek tűnik, csak az hallja a hamis hangokat, aki tévén keresztül nézi, vagy a kontroll-fülhallgatón keresztül hallgatja a helyszínen. Nem kérem hogy a zsűrit szereljék fel ilyen fülhallgatókkal, de mini közvélemény kutatásom alapján bőszíti a nézőket az, ha egy hamisan éneklő előadónak azt mondja a zsűri, hogy tökéletes volt a hangja. Összességében voltak nagyon jók a meglátásai a zsűrinek, volt hogy egymásnak ellent is mondtak, ez így van jól. A zsűritagok közül a legtöbbször Rakonczai Viktor nézeteivel értettem egyet. Az első adásban nagyon diplomatikus volt mindenki, én szeretném ha a finom megfogalmazásoknál maradnának ezután is. Amit egyedül hiányoltam az az, hogy kevesen rakták távlatba az éppen látott produkciót. A nemzeti válogatót fel lehetne fogni a nagy Eurovízió egyik próbájának, de összehasonlíthatatlan mégis a két dolog a technikai feltételek miatt. Idén is túl sok a lépcső a színpadon és nincsenek különlegesen pörgő-repülő kamerák, mint például a svédeknél. Oké, könnyű hasonlítani bármit is a legprofibbakhoz, de hangsúlyozom, hogy én nagyon örülök hogy létrejött a Dal formátuma, és apróbb változtatásokkal be tudja mindenki azonosítani ha ide kapcsol, hogy eurovíziós válogató van! Az összehasonlításra visszatérve: a mi tévéstúdiónk már a tavalyi döntőn is kicsi volt, idén meg főleg…

A nézettségi adatokból nagyon imponáló számok jöttek ki.
Az M1-en és a Duna Worldön párhuzamosan sugárzott adásnak átlagosan több mint 1 millió fős nézettsége volt, és a legnézettebb percekben az 1,4 millió főt is megközelítette. A több mint kétórás műsorfolyamba összesen több mint 2,5 millióan néztek bele – azaz a teljes lakosság 27,5%-a. A dalválasztó showműsor szombat este a saját idősávjában (20:15 és 22:20 között) minden más tévéműsort megelőzött. A műsor közönségaránya a két adón együtt 21,9% lett, de a 18-49 éves korosztály körében is 15% felett teljesített.

A második elődöntő már több kedvenccel kecsegtetett.

Gáspár Laci & Plastikhead – A szeretet él

Odett – Ne engedj el

Völgyesi Gabi – Csak te légy

Éliás Gyula – Mindhalálig várni rád

Idézet a korabeli helyszíni tudósításból. “Walkó Csaba zsűritag Éliás Gyula dalát Željko Joksimović tavalyi dalához hasonlította. Ki találja meg a balkáni dallamokat a “Mindhalálig várni rád”-ban? Magdi nem akart ebbe belemenni, nagyon diplomatikus volt!”

Kállay Saunders András – My Baby

ByeAlex – Kedvesem

Fuhh, Alex dala itt 3,4 millió megtekintésnél tart. Érdekesség, hogy az ESC Hungary előszavazásán csak a 8. kieső helyet érte el a Kedvesem, Janicsák Veca Új generáció című egyvelegére szavaztak a legtöbben.

Kedvenceim a harmadik fordulóból:
Valami más – Polyák Lilla (Bár a videoklip fényévekkel jobb mint a produkció)

Élj pont úgy – Cserpes Laura (épphogy bekerült a Dal 2016-ba, a 33. helyre ért be)

Nem baj – Mohamed Fatima

Túl egyszerű – Brasch Bence

Úgy fáj – Radics Gigi

A középdöntőket azóta sem értem. Ez az elődöntő középdöntő döntő hármas, kicsit olyan, mintha az elődöntők csak egy főpróba lenne. Vagy a középdöntők olyan, mint egy fura második esély forduló.

És ezután jöttek a középdöntők. Idézet a korabeli tudósításból.
Nem túlzás, ha azt mondom, ez a hétvége a zsűriről szólt. Három fordulón keresztül osztogatták a pontokat rózsaszín szemüvegen keresztül, a hamisan éneklőket tökéletesnek titulálták, utána pedig észbe kaptak a szervezők, hogy nem kellene tovább hagyni fapofával azt, hogy mindenki hallja a hamis hangokat a tévé előtt, csak a zsűri nem. Ezért kitalálták azt, hogy a középdöntőtől kezdve az ítészek szigorúak lesznek, fejhallgatóról fogják elkapni a hamis hangokat, és akik korábban jók voltak, azokat lepontozzák rendesen, kettő kivétellel. Közben a zsűri és a műsorvezető folyamatosan magyarázza a számlát, hogy most már a brigád tényleg elkezd dolgozni, igaz hogy ezzel önmaguk feladatának ellentmondva, a nagy változtatásokat tiltó rendelkezések miatt a szinte azonos módon előadott produkcióknak kevesebb pontot adnak. (…) A zsűri nem tudom hogy milyen koncepciót fog találni a döntőre és a pontok megmagyarázására, annyi biztos, hogy Bagi-Nacsáék ha paródiát fognak készíteni, akkor a zsűri ilyeneket mondjon: “Nagyon szeretem a dalod, jó a hangod, 4 pont”, “csúszkált a hangod, nem jött át, kaotikus a dal, 9 pont”, “hiányolom a dubstep-et és intonálva modulált a hangod, 10 pont”. Gundi laza és végre majdnem elegáns, Évi pedig végre levetkőzte a mufurcosságát, ez a lazaság nagyon jó hangulatot ad a műsornak. Remélem májusban a pontbemondáskor is megmarad a lazasága!

A döntőbe 8 dal került, a fent említetteken kívül Vastag Tamás, Rácz Gergő, és az Agárdi-Pál duó került be. Majd elfejeltettem kiemelni őket:
Agárdi Szilvia – Pál Dénes – Szíveddel láss!

Illetve ki kell emelni, hogy a 33. előadóként befutott Cserpes Laura is átküzdötte magát a selejtezőkön. A közönség szeretetének köszönhetően ByeAlex került ki győztesen.

Lássuk a korabeli beszámolót! Azt hiszem, most már minden évben azzal jöhetek elő, hogy végre odakerült a verseny Magyarországon, ahová való: nem közömbös többé a nézők számára, az előadók szeretnének jelentkezni, népszerűsíteni friss dalaikat és nem mellesleg sokan megnézik a versenyt. Annyi mindent kipróbáltunk már azért, hogy megfeleljünk a lefektetett szabályokon túl az egyének által kreált “eurovíziós követelményeknek”, és nem mindig voltunk elégedettek az eredménnyel. Főleg a Wolf Katiéval, pedig előzetesen jó visszajelzéseket kaptunk. Na jó, a verseny előtt nem mutatták meg a nagyközönségnek, hogy mindez hogy nézne ki a színpadon. Nos, idén beintünk a képzelt követelményeknek, és kísérletezünk! Végre merünk merészek lenni! (…)
A szavazás szerencsére jól sült el, nagyon tudok örülni a képviselőnknek, ByeAlex-nek! A győztes kihirdetése előtti pillanatokban nagyon izgultunk, hogy mi fog történni. A kihirdetés után elégedetten adtam pacsit a többieknek azzal a felkiáltással, hogy sikerült! Annyi mindenféle előadót, dalt, stílust próbáltunk már ki, amiben mindig benne volt a magyarázat, hogy ez kell Európának, ezt kell küldenünk. Talán csak Friderikánál nem volt ez a helyzet, meg Szigeti Csabánál. A verseny után elmentünk pizzázni, mindenki elégedetten ette az épp elé tálalt finomságokat. Nem volt nagy vita abból, hogy miért sikerült ezt a dalt kiválasztani. Tavaly a Király család is ezen a helyen heverte ki a verseny izgalmait, most a Vastag család tette tiszteletét. Bár mindenki bele volt temetkezve a különböző mobil kütyükbe, nyilván szkennelték az internetet, mindenkinek kékben világított a feje az étterem félhomályában. (…)
És egyből el is kezdődött az eurovíziós nagyböjt ideje. Nagyböjt alatt értem azt, hogy el kell viselni egy csomó, interneten szocializálódott ember rosszindulatát, frusztráltságát, az intelligencia minimális szintjét is nélkülöző kommentjeit azért, mert nem annak az egyénnek az akarata érvényesült, hanem egy szélesebb közösségé. Az individualista társadalom arculcsapásként élhették meg ezeket a napokat, pedig emiatt nem ment fentebb az euró árfolyama, nem erősödött a szegénység, és nem volt földgázszünet sem (jaj, közben a svédeknél Anton Ewald van a színpadon). Minden évben meg szokott jelenni a nemzethalál víziója a “rossz választás” miatt, pedig ez egy játék, közel sem akkora jelentőségű, mint amilyen vehemenciával kommentelnek és mondanak ítéletet egyesek. Azon gondolkodom hogy a nagyböjt helyett a szánalmas napok kifejezést fogom használni erre az időszakra, mert a leggyakrabban a szánalmas szó jelenik meg az érdeklődők ítéleteiben manapság. Már mindenki leírta már pro és kontra, hogy mit gondol ByeAlex-ről. Legalábbis majdnem.
A szüleim nagyon képben vannak az egész versennyel kapcsolatban, bár ez lehet hogy annak köszönhető, hogy falun kevesebb rádió fogható, a Sláger rádió és a Neo megszűnése után keletkezett űrt meglepő módon a Petőfi vette át. Az volt az első benyomásuk, hogy olyan öltözetlen ez a fiú: kilátszik a zoknija, túlságosan fel van aljazva a nadrágja, és a sapka folyamatosan a fején van. Az ellenérzések egyből megváltoztak, amikor érkeztek a hírek a bulvármédia támadó hozzáállásából. Ezekben a “csatákban” Alex nagyon jól, szimpatikus, emberi módon védte meg magát. A szimpátiáját azzal nyerte meg faternél, hogy szerinte az énekes felállított magának egy szintet, és nem akar ebből engedni, nem akar lesüllyedni, megalázkodni. Ez a hozzáállás később jól jöhet, mert így nem eshet az “eurovíziós túlkapás” hibájába. Vagyis abba a helyzetbe, amikor az Eurovízió versenyzői mindent megtesznek azért, hogy minél jobb és látványosabb legyen a produkciójuk a sikerért, csak közben nem veszik észre, hogy átesnek a ló túloldalára. Ha közben javító, a hibákra a figyelmet felhívó kritikák érkeznek, akkor a versenyzők megsértődnek, átmennek arrogánsba. A verseny végén, főleg amikor gyengére sikerült mégiscsak a szereplés, akkor azzal magyaráznak mindent, hogy “a maximumot hoztuk ki magunkból”, rosszabb esetben “összeesküdött az egész világ ellenünk”. Eurovíziós túlkapásra a legjobb megnézni például Silvia Night produkcióját. Kommentekben jöhetnek más ilyen példák!
A jövőt nézve bennem nem fogalmazódott meg túlzott elvárás, csak egy tisztes helytállás. Remélem, hogy a malmői színpadon is sikerül egy őszinte produkciót nyújtani, jó atmoszférát teremteni abban a három percben a tömény giccs és több mázsa strassz, plusz a sok hasonlóan felépített produkció mellett, ami sokszor egy szalag nélküli ritmikus sportgimnasztika gyakorlatnak néz ki, és ahol az előadó mellékszereplőnek tűnik. Az idei dalokat nagyjából meghallgatva, szerintem nehéz év lesz az idei abból a szempontból, hogy nem lehet megjósolni előre a győztest. Egyik dalnál sem ugrottam még fel a székből azzal a felkiáltással, hogy ez az, ez a nyerő! (Végül Emmelie de Forest győzött az Only Teardrops című dallal, ami nagy-nagy kedvenc!) Helena Paparizou és Alexander Rybak el tudta érni ezt a hatást, Loreen a csapból is folyt, Marija Serifovic-nál pedig nagyon drukkoltam, hogy szerb dal nyerjen. Én nagyon drukkolni fogok a magyar produkciónak is, és ha sikerül leszervezni a közös nézést valahol a döntő napján, fekete sapka viselete elvárás lesz!

Nem akartam egy nagyívű blogbejegyzést írni, tudtam hogy minden cikk megvan az eschungary.hu archívumában ehhez az évhez. Csak vissza akartam repíteni az időt, hogy mai szemmel ráeszméljünk arra, hogy a hibák és nehézségek ellenére milyen kegyelmi állapot volt ez a 2013.

Zárásként Magdi gondolatait akarom megosztani ByeAlex produkciója után:

“Teljesen mindegy hogy mi lesz a végeredmény, te vagy a legnagyobb nyertes. A villanyszerelőtől kezdve a boltos nénin keresztül mindenki rólad beszél, a gyerekek ByeAlexnek öltöznek be az óvodában. Az jutott az eszembe, hogy összehoztad az embereket és ez egy nagyon jó dolog. Nagyon sokan szorítanak neked. Ha te lennél (a győztes) akkor egész Magyarország szorítana neked.”

A teljes döntő megnézhető itt:

Blog: Magyarország eurovíziós aranykora
Comments
Vissza
%d bloggers like this: